Az ünnep épsége

Itt: Szösszenet

Karácsony felé közeledvén az embernek mindenféle gondolatai támadnak. Nem mintha ezt megelőzően nem támadtak volna mindenféle gondolatai, de ezek valahogy mindenfélébbek az átlagosnál.

Eszünkbe juthat például az is, hogy a világ öregedésével egyenes arányban leszünk egyre képtelenebbek bármit is kezdeni evvel a karácsonynak nevezett fölfordulással. Kölyökkoromban nekem az anyám még azt tanította, hogy ez a szeretet ünnepe, és én így is fogtam föl. A szentestén körbeültük a mai, génkezelt példányokhoz képest kopasztott csirkének tűnő fenyőfánkat, és miközben az ágaira drótozott – ma már minden EU-s tűzvédelmi előírást megszegő – gyertyák lidérclángját bámultuk, átszellemülten danoltuk a Mennyből az angyalt. Olyan nagy ívű ajándékozásokra, amelyek akár csak körömhegynyi nyomot hagyhatnak az ember lelki világában, nem igazán emlékszem. Kaptunk egy fényesre dörgölt almát, kevés édességet, kivételes esetekben pedig valamilyen könyvet is, bár ez inkább apám vállalatának mikuláscsomagjából került elő. Be kellett érnünk a kopasz és meztelen seggű szeretettel, ami ebben a csupasz valóságában ma már a karácsony megbecstelenítésének tűnik.

Rágondolni is rossz, mekkora balhé támadna, ha a gyerekek kariaji helyett csak egy fejsimogatást kapnának, azzal a verbális nyomatékkal kiegészítve, hogy ma este nuku tévézés meg internetezés, mert szépen, csöndben szeretni fogjuk egymást. Valahogy úgy, ahogy a Jézuskát bámulták a háromkirályok, vagy ahogy a kórházból gyógyultan szabaduló ember szereti és csodálja ezt az egész koszos, zajos világot.

Meg lehet próbálkozni ilyesmivel, de garantálom, hogy sírás lesz a vége. Nem azért bőg majd a kölyök, mert nem kapott semmit – az elmaradt ajándékokat év közben is be tudja hajtani –, a gondot az jelenti számára, miként tudja a nulla ajándék számszerű tényét úgy lekommunikálni a társaival, hogy ne váljon nevetségessé.

A szeretet karácsonyi viszonylatban ma már olyan, mint a placebo: csak akkor hat, ha hiszünk benne. Ez pedig bizonyos mértékű vallási áhítatba ágyazott fanatizmus nélkül nemcsak, hogy nem könnyű, de nem is lehetséges. Aki azt mondja erre, hogy mindez marhaság, mert neki igenis a karácsony szeretetteljes jellege a fontos, ugyanakkora sznob, mint azok, akik a mellüket döngetve hirdetik, hogy kidobták a tévét a lakásukból.

A karácsonyon túl kell esni, ahogy a kismalacnak a fogazáson. Hosszas készülődés, nyűg és macera előzi meg, nem beszélve az anyagi kiadásokról, amelyek egyenesen félelmetesek. Olyan horrortörténeteket is hallottam, hogy egyesek azért vettek föl bankkölcsönt, hogy meg tudják venni a karácsonyi ajándékaikat. Állítólag volt, aki bankot is rabolt emiatt, bár lehet, hogy ez csak urbánus legenda.

Lehet, hogy sokan meg fognak utálni azért, amit most mondok, de az vesse rám az első követ, akinek mind a két kezét levitte a vonat: a karácsony a legnagyobb civilizációs átverések egyike, és köze sincs a szeretethez. Sokkal inkább nevezhető a fogyasztás csúcsünnepének, amivel végső soron mindenki jól jár. De azt azért jó lenne megtudni, mit szól mindehhez a Jézuska.

Lapunk megbízott főszerkesztője, redaktor, tápszergyáros, több iskolaújság és irodalmi periodika (egyebek mellett a Tébolyda című, a kortárs magyar irodalom színe-javát felvonultató antológia) szerkesztője, szerzője, a Rejtő Jenő által kabarétréfa-szereplői rangra emelt Bebői Ede tápszergyáros dédunokaöccse.