Vécének léce

Olvasták: 129

vece_lA Kúria elmeszelte a főpolgármester hajléktalan-ellenes intézkedéscsomagját. Ez azt jelenti, hogy Budapest belvárosában továbbra is életvitelszerűen prasnyálkodhatnak azok, akiknek ehhez van kedvük.

A szóban forgó paragrafusokat nem ismerem, de gyanús az erőm, hogy a jogszabályalkotó önmagából indult ki, amikor az életvitel fogalmát meghatározta. Kényelmes házi köntösben, lazán ücsörögött valamilyen alkalmatosságon, miközben kávét vagy finom konyakot kortyolgatva, a vele egy légtérben tartózkodókkal könnyed beszélgetést folytatott.

Ebben a nagy kulturáltságban eszébe sem jutott, hogy a lakásnak nem a nappali, nem a háló, de még csak nem is a konyha a legfontosabb része, hanem a vécé. A tisztelt jogalkotó próbált volna meg akár csak egyszer is éjnek évadján, mínusz tizenöt fokban, térdig érő hóban kibotorkálni az udvar végén álló, zúzmarás budiba, hogy megkockáztassa a ráfagyást a vécének lécére! Ilyen élménnyel a tarsolyában nagyon gyorsan benyújtana egy törvénymódosítást, hogy szabadon használható vécé nélkül nem beszélhetünk kulturált életvitelről, csak valami ocsmány fertőről, amely öngerjesztő módon táplálja több csúnya betegség kialakulását.

De akik a jogszabályokat gyártják, budit csak skanzenben láttak, mert ha nem így lenne, paraszti józan ésszel megértenék, hogy a hajléktalansággal ez a legnagyobb gond: az utcán élők oda kakálnak és pisálnak – és nem ritkán okádnak –, ahol ez a kényszer utoléri őket. Az ilyesmi falun talán még elmegy, de Budapestet nem erre találták ki. Itt nincsenek erdők és rétek, ahol az ember fia kényelmesen leguggolhatna, hogy elvégezze azt a cselekményt, amit a természet megkövetel tőle. Ezt a tényt az emberek többsége józanul be is látja, de minden szabály alól vannak orrfacsaró kivételek.

A jogalkotói valóságérzék kóros hiányának egyik – ha nem a legnagyobb – áldozata a Batthyány tér. A Várból a Franklin lépcsőn leereszkedő turisták itt bukkannak ki a Duna-partra, és csodálkoznak rá a pesti oldalon diadalmaskodó Parlamentre. Ugyanaz a vibrálóan boldog érzés feszíti őket, ami minket, magyarokat is, ha külföldön járunk, és először pillantunk meg valamilyen régóta vágyott nevezetességet. A Parlament nemcsak Budapest, hanem egész Magyarország legfőbb attrakciója, ezért végképp érthetetlen, hogy némely honfitársunk direkt azért szurkol, hogy ez a szépség megsemmisüljön abban a sokkoló előtérben, amelyet a Batthyány téren alakított ki az igénytelen élet.

A helyzet ugyanis az, hogy a tér padjait ellepik azok az alkoholisták, akik a vécére menés gondolatától olyan szinten nem jönnek zavarba, hogy ha rájuk tör a szükség, a pillanatnyi tartózkodási helyüktől alig pár lépésre szenvtelen közönnyel kezdik locsolni a tájat. A nemrég felújított burkolatot itt-ott hányadéktócsák tarkítják, kiváló lehetőséget biztosítva a Parlament megtekintésére vágyakozó turistáknak arra, hogy országimázs-romboló fotók tömkelegét gyártsák a közállapotainkról.

Nem hiszem, hogy van olyan normális gondolkodású ember, akinek ez a helyzet felhőtlenül tetszene, vagy ha igen, hazudik, mint a vízfolyás. Igenis, ki kéne tiltani innét a hajléktalanokat, de hogy hová, arról nekem sincs elképzelésem. Abban azért biztos vagyok, hogy a csavargók jogait hevesen védelmezők azért találnának nekik helyet, ha nagyon akarnának. Például a saját lakásukban.

 

Lapunk megbízott főszerkesztője, redaktor, tápszergyáros, több iskolaújság és irodalmi periodika (egyebek mellett a Tébolyda című, a kortárs magyar irodalom színe-javát felvonultató antológia) szerkesztője, szerzője, a Rejtő Jenő által kabarétréfa-szereplői rangra emelt Bebői Ede tápszergyáros dédunokaöccse.

Előző írás

A gyász napja

Következő írás

Nyelvünk titkos ünnepe

Egyéb Szösszenet

A fallikus szindróma

Azzal kezdődött minden, hogy egy képviselő fölmutatott egy táblát a Parlamentben. Ártatlan

Megeszem a cikkem

Új értelmet nyert a „megeszem a kalapom” kifejezés, miután egy finn újságíró,