A gyász napja

gyasz_lMa nem hivatalos gyásznap van Magyarországon: 1956-ban a szovjet csapatok ezen a napon rohanták le hazánkat és fojtották vérbe a rendszerváltó forradalmat. November 4-ét mégsem úgy tartjuk nyilván, mint október 6-át, az aradi vértanúk mártírhalálának időpontját, ami talán azért van, mert a naptárban túl közel kerülne egymáshoz a két gyásznap – ráadásul közte még ott volna a Mindenszentek is –, és ez a sok szomorúság nem tenne jót a közhangulatnak. A gyászszünetek egyébként is rövidek: a focimeccseken csak néhány másodpercig tartanak, ilyenkor zavart csönd támad a stadionokban, amelynek megszűnte után valóságos megkönnyebbülést hoz az újból kirobbanó lárma. Az egész nemzetet érintő veszteségekhez még furcsábba a viszonyunk: úgy vagyunk velük, mint az univerzummal, amelyről ugyan tudjuk, hogy hatalmas, a mi perspektívánkból mégis olyan, mintha nem is létezne.

A nemzeti gyásznap láthatatlansága hasonló ehhez a nem empirikus érzéshez: még ha nem is álunk meg, hogy egy perc némasággal adózzunk az elhunytak emlékének, azért ők mindnyájan ott vannak az érzéseinkben és a gondolatainkban. Reggel, a munkahelyen azt mondjuk egymásnak: ugye, tudod, hogy ma van november 4-e? Erre a megállapításra legtöbbször csak egy bólintás a válasz, de magunkban azért hozzátesszük, hogy bár 1956 viszonylatában ez a bukás, és a reményvesztés dátuma, mégis benne van az a nagyság, ami nélkül a forradalmunk nem lenne teljes. Ez a véráldozat újból bebizonyította azt,  hogy a magyarok minden széthúzásuk, politikai ügyetlenkedésük ellenére is képesek összefogni azokért az univerzális célokért, amelyek a világ bármelyik náluk jobban szituált országában is kívánatosak lennének. Petőfi a maga idealista módján ezt világszabadságnak nevezte, mi, kései utódok pedig talán függetlenségnek, mert abban a kiváltságos helyzetben tartózkodunk, hogy ilyen műfaji kérdéseken is elmélkedhetünk. Gondoljunk erre, ha elégedetlenek vagyunk a sorsunkkal.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Előző írás

Macskafrász

Következő írás

Vécének léce

Egyéb Szösszenet

Megeszem a cikkem

Új értelmet nyert a „megeszem a kalapom” kifejezés, miután egy finn újságíró,