Lucy

2014.10.07.
Olvasták: 598

lucy_i

Még egyszer sem fordult elő a történelemben, hogy valaki azért kesergett volna, mert kevés jutott neki, amikor az észt osztogatták. A külsőnkkel, fizikai teljesítőképességünkkel, egészségi állapotunkkal, vagyoni helyzetünkkel, elismertségünkkel – és még hosszan folytathatnám a sort – messzemenőkig elégedetlenek vagyunk, de az elmeállapotunk üdeségét akkor sem vonjuk kétségbe, ha megadjuk a bankszámla adatainkat egy több milliós adománnyal kecsegtető szélhámosnak. Ha ennek következtében elszáll minden vagyonunk, sosem mi vagyunk a hibásak, hanem a világ, amelyben élünk. Mások minden további nélkül lehetnek bolondok – és azok is – csak mi vagyunk normálisak, mégpedig a legteljesebb mértékben. Azok a talán megalapozott, talán megalapozatlan mendemondák sem izgatnak bennünket, hogy mi, emberi lények csak elenyésző részét használjuk ki annak a mérhetetlenül nagy intellektuális potenciálnak, amelyre az agyunk rendeltetett, mert úgy vagyunk vele, hogy akkor is a csúcson pörgünk, ha nem csinálunk semmit.

Talán ez a dőre okoskodás is közrejátszott abban, hogy Luc Besson új filmjét a Lucy-t átlagon fölüli érdeklődés kísérte. A produkció alapötletét a fent említett urbánus mítosz, pontosabban az ebből fakadó izgalmas kérdés inspirálta: mi történik akkor, ha valaki egyszer csak száz százalékban kezdi használni az elméjét? Az ilyesmi iránt mindig fogékony laikusok természetesen azonnal rákattannak a témára – mint ahogy egyéb urbánus mítoszokra is –, ám a tudomány már nem lehet ilyen engedékeny. Az önnön szigorúsága által acélkeményre edződött tudósvilág már a film embrionális állapotában iparkodott lehűteni a kedélyeket azzal, hogy ez a teória a csekély területű agyműködésről csupán hebehurgya agyszülemény. De mert egy filmben sosem az határozza meg a sikert, hogy az alapötletnek mennyi köze van a realitáshoz – gondoljunk csak a remek időutazásos filmekre – a Lucy stábjának nem volt semmi félnivalója.

Mindezek után Luc Besson a rá jellemző lendülettel vitte végig produkcióját azon gyártási folyamaton, amely nélkül moziélmény ma már nem létezik, és mert Scarlett Johansson személyében igen attraktív címszereplőt talált, joggal bizakodhatott az átlagon fölüli sikerben. Ám ehhez azért valamivel több is kellett (volna), mint a jó ötlet, például egy eredeti, izgalmas és nem utolsósorban továbbgondolkodásra inspiráló forgatókönyv. Sokat lendített az ügyön az is, hogy a legfontosabb mellékszerepet Morgan Freemannek osztotta, aki valójában azt a karaktert hozta, amelyet a féreglyukas sorozatában alakít. Ők ketten, pontosabban hárman, hiszen Luc Besson nevét is ide kell illesztenünk, már elegendőek a blockbusterhez, legalábbis elviekben.

Nem túl jó ómen viszont, hogy az ilyen, félig tudományos, félig misztikus mozik az utóbbi időben sorra besültek, éspedig az általuk felkínált grandiózus látvánnyal majdnem egyenes arányban. Túlzás lenne azt állítani, hogy a Lucy fölött (a név egyébként az Afrikában talált másfélmillió éves előemberlelet nevére hajaz), mint valami fáradt kísértet, szintén ott lebegett a bukás veszélye, de éppen a műfajban mutatkozó óriási túlkínálat miatt ez a kockázat is benne volt a pakliban.

Pedig a film kifejezetten jól indul: Lucy, az átlagos diáklány véletlenül belekeveredik valami sötét kábítószer-ügyletbe, amire kis híján rámegy az élete. A szert terjesztő gengszterek elkábítják, és a hasfalába bevarrnak egy zacskó új fejlesztésű, szintetikus drogot. Lucynak ezt a szállítmányt kéne eljuttatnia a célállomásra, de előbb még kap egy kiadós verést is, amitől kiszakad a hasában a zacskó, és óriási mennyiségű tömény drog kerül a vérkeringésébe. Ez az a pont, amikor a valóság kibicsaklik, mert az áldozat ilyenkor egy szempillantás alatt beadja a kulcsot, de Lucy agyában a drog sorra bekapcsolja azokat a receptorokat, amelyek addig passzív állapotban voltak.

A folytatás egy hagyományos akciófilmbe ötvözött mese, amelynek már akkor tudjuk a végét, amikor még el sem kezdődött. A látvány minden képpontjában megfelel a mai követelményeknek, viszont az elbeszélés módja annyira szájbarágóan didaktikus, mintha ezt a filmet tényleg csak az agyuk 10%-át használó pitecusoknak szánták volna. Morgan Freeman hosszas előadásban fejti ki azokat a téziseket, amelyeket jobb helyeken (értsd: más produkciókban) a cselekmény és a látvány eredőjeként kap meg a néző. Szinte bántóak a ki tudja, milyen megfontolásból bevágott képi illusztrációk is, amikor pedig a végén eljutunk a csúcsjelenetig, olyan érzésünk támad, hogy száz százalékos agyműködés ide, vagy oda, ez már sok a jóból.

Scarlett Johanson tűrhetően hozza ez a nem túl bonyolult figurát, amely köré olyan szorosan fonódik a film felépítménye, hogy valójában nincs is szüksége mellékszereplőkre. A Morgan Freemann által alakított tudós egy másféle koncepció esetén akár ki is maradhatott volna, a többiek – gengszterek, rendőrök, orvosok, taxisofőrök, stb. – pedig csak statiszták. Olyan az egész, mint egy hentelős számítógépes játék, ahol az idővel versenyt futva kell likvidálni mindenkit, aki az utunkba kerül.

De a film legnagyobb hibája mégsem a sekélyesség, hanem az alapötlet: mintha azt sugalmazná, hogy a nagy mennyiségben benyelt drogoktól szupermenek leszünk. Gyanítható, hogy egy ilyen kicsengés a régi időkben aligha kerülte volna el a filmimportot ellenőrző cenzorok figyelmét, de ebben a cudar és kegyetlen gengsztervilágban, amelynek minden nüanszát láthattuk már filmen, ez csak keveseknek fog fájni. Nekem mindenesetre – ha lehetek ennyire szubjektív – nagy csalódás volt ez a film, mert a mindenhatósággal foglalkozott ahelyett, hogy az emberi elme legnagyobb rejtelmét kutatta volna, amit jobb híján úgy nevezünk: lélek. Nem lett volna jobb, a mitikus 100%-os agyhasználat közben inkább azt vizsgálni, mivé tágul és mivé alakul át a lélek? Ha ez meg is fordult Luc Besson fejében, biztosan azzal hessegette el magától a gondolatot, hogy egy ilyen lila marhaságra aligha fog betódulni a mozikba a jónép. Emiatt a Lucy egy átlagos látványfilm lett, amelynek mozgalmas jelenetei éppen annyira fárasztóak, mint a többi, egy kaptafára készült robbantásos, lövöldözős mozi. Néhány hónap múlva már a kutyát sem fogja érdekelni, ezért aki még nem látta, próbálja meg kibekkelni nélküle ezt a kis időt.

Lucy (színes, magyarul beszélő, amerikai-francia akciófilm, 90 perc, 2014)
Rendező: Luc Besson; forgatókönyvíró: Luc Besson; Szereplők: Scarlett Johansson (Lucy), Morgan Freeman (Norman professzor), Amr Waked (Pierre Del Rio), Johan Philip Asbaek (Richard), Analeigh Tipton (Caroline), Paul Chang (Taipei Surgeon), Min-sik Choi (Kang). Értékelés: 2.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: