Szabadság vagy szabaccság?

Olvasták: 214

szabacs

Egyre nagyobb keletje van mostanában a szabadságnak. Úgyszólván nem múlik el nap anélkül, hogy valahol, valaki ne adna hangot a vele kapcsolatos elvárásainak és hiányérzetének.  Tele van a net a szabadságukban megnyomorítottak sóhajtozásával és/vagy követelőzésével, attól függően, ki, milyen szemszögből néz rá erre az egészre. Mi pedig, akik ezt a hullámzást hol közömbösen, hol pedig indulatosan látjuk és követjük, meg vagyunk róla győződve, hogy pontosan tudjuk, mi is valójában ez a sokat emlegetett fogalom, és milyen tüneteket okoz a megvonása.

Ez az egyik legnagyobb civilizációs tévhit. Gyakorlatilag úgy vagyunk a szabadsággal is, mint a kalapáccsal: magabiztosan használjuk, pedig senki sem tanított meg bennünket a helyes technikájára. Vagdalkozunk vele, mint valami fénykarddal, és ha véletlenül fején találjuk a szöget, elönt bennünket a fennsőbbség érzése. A kalapács használatával ez teljesen rendben is van, hisz az ilyesmi genetikai adottság kérdése, de vajon mi a helyzet a rendeltetésszerűen alkalmazott szabadsággal?

A kérdés azért lényeges, mert a minennapok szintjén a száraz, natúr szabadságot sosem ragadjuk meg úgy, a készség szintjén, mint egy kávéskanalat. A szabadság emlegetése mindig más, elvont fogalmakkal függ egybe. Legtöbbször akkor vesszük elő, ha a tágabb közösségünk érdekeit érezzük veszélyezteni, például, ha olyan fordulatot vesz környezetünkben a politika, amellyel nem értünk egyet. Ilyenkor mondjuk ki valamilyen szövegkörnyezetben azt a szót, hogy szabadság. Kiváltképp, ha választékosan és meggyőzően próbálunk érvelni valamilyen fórumon, ahol olyanok vannak többségben, akik otthon, a konyhájukban inkább szabaccságot mondanak, miután a bablevest kanalazzák és rádióhíreket hallgatva félrenyelnek. Meghalt Mátyás oda a szabaccság, mondják rekedten, miután alaposan kiköhögve magukat újfent levegőhöz jutottak.

A tudomány nem ismeri el, de attól még tény, hogy igenis, kétféle szabadság létezik. Van ez a szépen leírt, gondosan artikulált, amelyet hosszas tipródással megírt cikkekben és tanulmányokban emlegetnek, és van ez a kocsma- és konyhaszagú cs-vel kimondott, ami a pulpituson ugyan közbotrányt okozna, de attól még maga az élet. Létjogosultságát éppen az adja meg, amire rámutat: a szabaccság akkor a miénk, ha bratyizós viszonyban vagyunk vele. A szóvirágok és homályos definíciók, no meg a körmönfont politikai okoskodások erdejéből kifejlesztett hibátlan nemespéldány nem általános fogyasztásra termett. Nekünk, egyszerű, gőzölgő bablevest és konyhai közvetlenséget kívánó népeknek az a variáció kell ebből is, amit ha szükséges, odébb tehetünk és más megvilágításba helyezünk, mint egy cserép virágot. És ez benne a lényeg: a magas ívű, mindent és mindenkit átfogó hivatalos szabadság helyett olyan közvetlenebbre vágyunk, amelynek személyes mivoltában benne van a közösség is, a barátság és a tolerancia hullámhosszán sugározva pedig soha nem sérti meg mások, másmilyen, de mégis a miénkhez alkalmazkodó szabaccságát.

Erre koccintsuk, ha lesz a kezünk ügyében mivel.

 

 

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Egyéb Szösszenet

Pultoslány Bea beszól

A legnagyobb arcok sorozat              Rajz a régi világból – életképek a magyar kocsmakultúra legszebb napjaiból Gyarapodik