Tracks (Útvonalak)

Olvasták: 358

tracks_i

Egy régi, nem túlságosan ismert anekdota szerint Steve McQueen azt tanácsolta a filmkészítéssel még csak próbálkozó fiatal, zöldfülű Chuck Norrisnak, hogy akkor beszéltesse a szereplőit, amikor erre feltétlenül szükség van, mert a film vizuális műfaj, és mint ilyen, a látványon van benne a hangsúly. A neten keringő Chuck Norris viccek félig-meddig azt bizonyítják, hogy ezek a szavak nem maradtak teljesen hatástalanok, – ha másért nem, pusztán azért, mert Norris fiú kigyomlálhatatlanul beleragadt a filmkészítés ingoványos  talajába –, de Steve valószínűleg nem a pergős akciójelenetek halmozásra gondolt, hanem arra a mágikus folyamatra, amikor a film pusztán képekből teremti meg önmagát.

Remélem, nem én vagyok az egyetlen, aki nem egészen érti, hogy ebben a mai, csúcstechnikás, ultra nagy felbontású mozis világban miért nincsenek olyan alkotások, amelyeknek a szó valódi értelmében vett protagonistája maga a látvány. A narrációval kiegészített, lenyűgöző képi világú természetfilmeknek ugyan se szeri se száma, de az igazi mozinéző nem ezekért ül be a multiplexek foteljeibe. Hosszan lehetne vitatkozni azon, miért van ez így, és hogy ez a hozzáállás mennyiben helyes és mennyiben helytelen, de tény, hogy a filmtől egy kicsivel többet várunk annál, amit az állatok és az őket körülvevő táj ábrázolása jelent. Kétségtelen, hogy a világ csodáit bemutató, hihetetlen operatőri, rendezői teljesítményt felvonultató alkotások tiszteletet ébresztenek bennünk, és ha megvan hozzá a kedvünk, végig is nézzük őket, de közben folyamatosan bennünk motoszkál a kisördög, hogy az igazi moziélmény azért mégis más. Kell belé a fikció, a dráma, a feszültség meg még vagy egy tucat egyéb fűszer, ami végül egy a valóságban nem létező, de mégis hihető világot varázsol elébünk.

tracks_ii

Az utóbbi időben akkorát fejlődött a technika, hogy a látnivaló – és nem a stúdióban, számítógéppel generált effektusokra gondolok – új dimenzióba lépett. Ma már megvalósítható az is, hogy egy dzsungelben játszódó jelenetben a díszletként használt erdő fáinak minden egyes levele tűélesen látszódjon, és ez minden korábbinál magasabb szintre helyezi a filmnézés élményét.

Szép, bár korántsem az egyetlen példa minderre egy 2013-as gyártású ausztrál játékfilm, amely egy kalandvágyó fiatal lány, Robyn Davidson 1970-ben végrehajtott fantasztikus vállalkozása, Alice Springstől az Indiai-óceánig megtett 1700 mérföldes sivatagi gyalogtúrája alapján készült. A Tracks (Útvonalak) nevű alkotás ennek az elképesztő kalandnak a valósághűen hiteles krónikája. A film minden további nélkül elmehetne országimázs-építő propagandának is, mert olyan magas szintű kameramunkával mutatja be az ausztrál sivatag hátborzongatóan vadregényes szépségét, hogy az ember szinte odakívánkozik. Ez önmagában még nem különítené el John Curran rendező munkáját a hasonló zsánerű hollywoodi daraboktól, de az Útvonalakból hiányzik az a szemléletmód, ami az amerikai álomgyárból kikerülő filmes árut eladhatóvá, ugyanakkor sablonossá teszi. Néha itt is akad egy kis feszültség, például elkódorognak Davidson tevéi, vagy az elejtett iránytűjét keresve eltéved a cserjék között, de mivel evidens, hogy a végkifejlet nem lehet más, mint világraszóló siker, a helyzet fokozását Curran soha nem viszi túlzásba.

A film különleges bukéja a Davidsont megszemélyesítő Mia Wasikowska színészi játéka, ami ugyan nem váltja meg a világot, de a producerek valószínűleg nem is vártak tőle eget-földet rengető teljesítményt. A kiválasztásánál biztosan az is sokat nyomott a latban, hogy nagyon hasonlít Davidsonra, a többi pedig már – sivatagi túlélőmoziról lévén szó – főleg a maszkmesterek és az utasításokat adagoló rendező feladata. Wasikowska örökké mosolygós arca azért nem mindig illett ebbe a produkcióba, mert például azokban a jelenetekben, amikor víz nélkül kell kóvályognia a kopár dűnék között, nézőszemmel úgy tűnhet, a szenvedés ellenére is élvezi ezt a helyzetet. Talán emiatt fordulhat elő az, hogy az epizodisták sokkal hitelesebbek nála, ám ezzel még meg lehet békélni, viszont a film zenéje totális mellényúlás. A lélekemelően szép táj mellé olyan pszichedelikus, idegfeszítő muzsikát kapunk, ami a maga monotóniájával azt az érzetet kelti, hogy félelem és rettegés hatja át az egész vállalkozást. Tény, hogy ez a mozi nem létezhet zenei aláfestés nélkül, és az sem vitás, hogy a sivataggal folytatott harchoz nem illik a vidám muzsika, de ez a nyomasztó, lehangoló zene akkor is elhibázott.

Ennek ellenére a Tracks nézhető, kellemes mozi, és nem csak azért mert rácsodálkozhatunk a sivatagi táj gazdagságára, hanem mert bennünk hagyja ennek lenyomatát. Aki teheti, szánjon rá kb. két órát az életéből, de csak akkor, ha széles vásznon vagy HD minőségben láthatja.

(Tracks) színes, ausztrál életrajzi film, 110 perc, 2013. Rendező: John Curran; Szereplők: Mia Wasikowska (Robyn Davidson), Adam Driver (Rick Smolan), Emma Booth (Marg), Jessica Tovey (Jenny), Melanie Zanetti (Annie), Rainer Bock (Kurt), Robert Coleby (Pop). Értékelés: 5

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Egyéb Filmekről

A Tenkes kapitánya

A Föld népességének túlnyomó többsége egy huncut pillanatot sem látott a Tenkes kapitányából, a fennmaradó népesség

A melltartó

Felvevőgép nélkül is könnyebb filmet készíteni, mint ötlet nélkül, mert az előbbinek ugye, ott a mobiltelefon,

1917

Nemrég zárult le a Nagy Háború centenáriuma, amelynek során – számos megemlékezés, ünnepség és tudományos konferencia

Csernobil

Azt, hogy ma viszonylag gondtalanul élhetünk, három önfeláldozó búvárnak, Alekszej Ananenkónak, Valerij Bezpalovnak és Borisz Baranovnak