Elátkozottak

atok_i

Mentség mindig van, magyarázat is sokféle. Hivatkozni sok mindenre lehet. Átokra is. Mert akinek semmi sem sikerül, az nyilván el van átkozva. Én ugyan sohasem fogom megtudni, mitől lesz hatásos egy ilyen rossz kívánság, s adott alkalommal mitől foszlik semmivé már a kimondása pillanatában. Az azért biztosra vehető, hogy a véletlenek kivételesen furcsa összjátékának, sorozatának tudható be – természetesen csak utólag – minden kárhozat foganatja.

Többször olvastam például arról, hogy az indiánok, talán nem is alaptalanul, átkot szórtak az amerikai elnökök fejére, aminek következtében, vagy hatására, minden huszadik évben megválasztott jenki elnököt hivatalában érte utól a végzete A sorozat Abraham Lincolnnal kezdődött és Ronald Reagannal ért véget. Bár amikor az Egyesült Államok negyvenedik elnöke ellen merényletet kísérelt meg egy eszement ifjonc, még nem lehetett tudni, fog-e rajta is a rontás. Nem fogott. Az indiánok átka ezzel érvényét veszítette.

Aztán – hogy a vébé alkalmából maradjunk a labdarúgásnál – ott van Guttmann Béla esete, aki annak idején elátkozta a Benficát, mivel az általa elinditott sikersorozat, valamint két BEK győzelem ellenére sem teljesítették fizetésemelési kérelmét. Nem tudni, hogy a valóságban mennyire tudható be az átoknak és mennyire a későbbi Benfica valamivel szerényebb képességű játékosállományának, tény azonban, hogy a többszörös portugál bajnokcsapat azóta sem nyert egyetlen valamire való nemzetközi kupát. S mint tudjuk, a Bajnokok Ligája idei döntőjében is alulmaradt a Sevillával szemben.

Most pedig, miután a hat éven keresztül domináns spanyol válogatott csúfosan leszerepelt a világbajnokságon, sokan máris rontást emlegetnek. Nevezetesen a hatvanhatos átkot. Hogy ezt ki szórta, ha egyáltalán, a fejükre, azt senki sem tudja. Éppenséggel lehet a véletlenek fintora.

Mert mi is történt 1966-ban?

Ausztria nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, az Atleticó Madrid lett a spanyol bajnok, a Betis kiesett az első osztályból, helyébe a Depor lépett az élvonalba, és a spanyol válogatott a világbajnokságon a csoportkörből sem jutott tovább. Mintha mindez az idén történt volna.

Ezek után felmerül bennem a kérdés: vajon ki átkozhatta el a magyar válogatottat, hogy harminchat éve a vébének még a közelébe sem kerülhet? Akkor még, 1978-ban vérmes reményekkel tekintettünk az Argentínában rendezett világbajnokság elé. Akadt, aki már aranyérmet is vizionált. Aztán jött három zakó egymás után. Azóta átok ül a mi válogatottunkon.

Arra gyanakszom, hogy ezt az átkot az küldte ránk, aki abban a bizonyos londoni áruházban lopáson kapta nemzeti tizenegyünk két kulcsjátékosának feleségét, illetve menyasszonyát. Nagy árat fizetünk érte, amely nem áll arányban az eltulajdonított holmik értékével.

Nem tudom, mennyit segíthetne a magyar labdarúgás helyzetén, ha mi, ma már kevésbé lelkes szurkolók összedobnánk és eljuttatnánk Londonba azt a pénzt, amellyel az angol áruházat a két hölgy megkárosította. Akkor talán elenyészne a rontás, ismét régi fényében tündökölhetne a magyar válogatott és – ha előbb nem – húsz év múlva újra ott lehetnénk a legjobbak között.

2017-ben bekövetkezett haláláig az Irodalmi Élet oszlopos szerzője volt. Társhonlapunk, a Regénytár közösségi díjat nevezett el róla.

Előző írás

Politika a pályán

Következő írás

Farkas Jancsi gólja

Egyéb Uncategorized

Férfinapi köszöntő

Ma a férfiak nemzetközi napja van, amit nemtársaim bizonyára boldog megelégedéssel vesznek

Képes játék

Ezentúl bizonyos időközönként közzéteszünk egy-egy fotót a XX. század híres és kevésbé