A meccsnézés ergonómiája

2014.06.16.
Olvasták: 828

Még szinte el sem halt a négy évvel ezelőtti döntőt lefújó síp füttyentésének légrezgése, amikor már a mostanit kezdtük várni. Négy hosszú, dolgos év – lassan vánszorog, és még az esetleges dolgosság sem javít a helyzeten, azzal is csak a gondok szaporodnak. A BL enyhít ugyan valamicskét az elvonási tüneteken, de legyünk őszinték: jóból is megárt a kevés. Mostantól viszont a rendszeresség, a folyamatosság, a kitartás, a napi meccsnéző rutin végre újra megcsillantható, négyévente kiderül, ki a legény a kanapén.

Világbajnokságot nézni elhivatottság – az nem úgy van, hogy bele-belenézek, bele-beleszunyókálok, és majd kilesem az eredményeket a netről. Ennél jóval többről van szó: a labda csak az egyik főszereplő, a sportág alapos ismeretén túl szélesebb merítésű műveltség is szükségeltetik. Érzékeny tapintásunkat a táplálkozási szektor, közelebbről a csipsz- és mogyoróipar, de mindenekfelett a sörkultúra ütőerén kell pihentetnünk. Tisztában kell lennünk a legmesszebbmenőkig saját porhüvelyünk inputorientált igényeivel, és nemcsak az emésztőrendszer nemesebbik, bemeneti oldalának tekintetében, de az alsó régiót illetőleg is. Hiszen számos órán át lesz igénybe véve ülepünk, ezért a megfelelő alátámasztás – mind formailag, mind keménységét figyelembe véve – komfortérzetünk (határhelyzetbe sodródván: aranyerünk) alfája és ómegája. Ehhez kapcsolódik a lábak helyes módon kivitelezett polcolása, a hát pozíciójának optimális dőlésszöge, a könyökre ható erők és nyomatékok kiegyensúlyozása. Mindehhez jön még az tényező, hogy jó pár meccs éjszaka játszódik, amikor is könnyen meglepi az álom még a legvehemensebb drukkert is. A kényelmes testhelyzet e ponton rögvest kétélű karddá válik, a gémberedést elkerülendő körültekintés richtig az ébrenlét kerékkötője lesz. Vékonyka kötélen kell táncolnia annak, aki az éjjeli összecsapás végéig fennmaradna, és az elmacskásodott tagok kétes élményét sem óhajtja megtapasztalni.

Nem gyerekjáték tehát a vébénézés, megkockáztatom, hogy a teljesítmény a játékosokéhoz mérhető. És éppen ezért szeretjük: nem a játék látványossága a legfőbb vonzerő, nem is a pályán lejátszódó esetleges drámai jelenetek, nem a heroikus sportteljesítmények és akrobatikus mozdulatok bűvölnek el – hanem saját nagyságunk előtt borulunk le. Hogy bebizonyíthatjuk, képesek vagyunk egy hónapon át mozdulatlanul létezni a tévé előtt, mindössze a legszükségesebbeket venni magunkhoz – hiszen kenyérrel él a test, azt is leginkább folyékonyan szereti –, és a lehető legritkábban járulni az anyagcsere porcelán oltárához, nehogy épp akkor rezdüljön a háló, mikor odakint tüsténkedtünk. Nadrágszíj, gombos farmer kerülendő!

Bornemissza Ádám

Remek zenész, író, szerkesztő, tipográfus. Igazi modern renaissance ember.

Ne hagyja ki ezt sem: