A munka öröme

Itt: Szösszenet

Gyerekkoromban az újvidéki Dolgozók nevű szakszervezeti lapban megjelent egy cikk A munka öröme a fojtogató cementporban címmel. Máig bánom, hogy nem tettem el, mert ez a relikvia ma rengeteget érne. Ékes bizonyítéka volt azoknak a túlkapásoknak, amelyekkel a szocializmusban a munka fogalmát definiálták. A hivatalos doktrína az volt, hogy a termelés mindenek felett, és a merev, vonalasan gondolkodó újságíró ezt úgy értelmezte: mindegy, hogy mi a munka, ha termelünk, akkor annak örülni kell.

Márpedig a fojtogató cementporban éppen olyan nehéz vidámkodni, mint egy égő házban fésülködni. Gyanítom azt is, hogy a szénbányákban sem sokat humorizáltak, meg a magaskohókban sem, pedig ott aztán nyakig voltak a termelésben. A kétkezi munkásoknak az adhatott sovány vigaszt, hogy a munka becsületbeli hierarchiájának csúcsán álltak, magyarán a hivatalnokok, tisztviselők – gyűjtőnéven „irodisták” – tevékenysége az övékéhez képest egy kissé restellnivalónak számított. Aztán mindez átalakult, mégpedig olyan gyorsan, hogy fel sem foghattuk, mi történt. Jött a globalizáció, és kiderült, hogy a termelés egyáltalán nem a munka Szent Grálja, mert nem az számít, mennyire megfeszítetten, hanem milyen okosan és eredményességgel dolgozunk.

Innentől pedig már az is világos, hogy a munka definícióját is sokkal tágabban kell értelmezni, mint ahogy azt negyven-ötven évvel ezelőtt tették a szocializmus ideológusai. Odáig még nem jutottunk el, hogy mindenki örömét lelje abban, amit csinál, de talán azzal a tézissel sokan egyetértenek, hogy a munka örömének alapja az a tudat, hogy a tevékenységünknek értelme van. Nem a gürizés, a favágás, a sziszüphoszi kőgörgetés okoz megelégedettséget – bár ez utóbbit Camus filozófiailag megcáfolta –, hanem az, hogy amit a munkaidőnk során végzünk, a tágabb közösség részére egyértelműen hasznos.

Május elseje, a munka hivatalos ünnepe valójában annak az 1886-os chicagói munkástüntetésnek állít emléket, amely köztudott módon tragédiába fulladt. Tizenegy ember vesztette életét olyan célokért, amelyek sok helyütt még ma is aktuálisak. Az is biztos, hogy nem kevesen vannak a világon, akik még annak is örülnének, ha fojtogató cementporban, de legalább dolgozhatnának. Az a régi szakszervezeti újságcikk innentől pedig már nem is annyira nevetséges

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.