Világvége forevör

Olvasták: 157

Nincs olyan hétje a napnak, amikor ne röppenne föl a médiában egy újabb világvége hisztéria. Későn megtalált kisbolygókkal vagy az ugyancsak későn megtalált, mégis közönyösen tűrt globális fölmelegedéssel riogatnak bennünket nyakra-főre, de ahogy a túlkínálattal lenni szokott, totálisan eredménytelenül. Az apokalipszist hirdető prófétákat dilinyósoknak hisszük, és joggal. Már csak amiatt is, mert mindnyájan látványos, gyors, hollywoodi külsőségek szerint megtörténő végpusztulást vizionálnak, és ebben nem különböznek az elődeiktől, akik ezen a területen mind egy szálig csődöt mondtak.

Igen ám, de most a NASA köré csoportosuló neves szakemberek jelentkeztek be ezzel a világvége témával. Azt mondják – miután kérlelhetetlen alapossággal végiggázoltak a tudomány ösvényén –, hogy a civilizációnknak legfeljebb néhány évtizede maradt hátra. Nem azért, mert ekkorra ér ide egy ma még a Naprendszer határán billegő üstökös, és nem is azért, mert addigra olvadnak el a jéghegyekből maradt utolsó darabkák, hanem mert a tudományos következtetés egyértelműen ezt mutatja. Okfejtésük alapját az a tény szolgáltatja, amit mindnyájan tudunk: per pillanat olyan gátlástalanul zsigereljük ki magunk körül a természetet, hogy cirka 20-30 év múlva kiérünk a sor végére. A baj nem az, hogy minden kultúra egyfajta hanyatlással adja át a helyét az őt felváltó új rendnek, hanem hogy jelenlegi kultúránk egy világméretű, soha nem látott összeomlásban fog véget érni. Ma már a hagyományos értelemben vett országhatárok csak a politika mesterkedései miatt léteznek, gazdaságilag az egész földgolyó szerves egészet képez. Ha tehát a nyersanyagok és a kész termékek egyre gyorsuló, féktelen körforgását irányító szerkezetben megakad egy fogaskerék, az nem csupán egy régiót, tájegységet vagy netán kontinenst vet vissza, hanem az egész világot. Egyre több energiára lesz szükségünk és ezért egyre nagyobb árat fizetünk, de nem is ez a fő gond, hanem a függőségi viszony, amely köztünk és az energiahordozók között kialakult. A földet az emberi szervezethez hasonlítva olyan állapotba hoztuk, mintha egyre csak növekedne a vérnyomása és ahelyett, hogy a normalizálásán fáradoznánk, még fokozzuk is, amennyire csak lehet.

A végzetünk innentől a saját, emberi gyarlóságunkba van belekódolva, pontosabban abba, hogy egyre többre vágyunk, és nem gondolunk az utánunk következőkre. De ezek csak üres szavak, vagy inkább kényelmes mellébeszélés, mert miközben ezeket a sorokat a gépbe pötyögöm, kellemes melegben ücsörgök és a körülöttem lévő gépek zabálják a villamos energiát.  Könnyű így vizet prédikálni, és közben két pofával vedelni a finom vörösbort, még ha csak képletesen is. Csak azzal tudok védekezni, hogy a szavaknak – jöjjenek bárki szájából – ma már nincs semmi foganatjuk. Utoljára olyasvalaki tudott a salangmentes egyszerű beszéd erejével hatni az emberekre, aki egy hegyről szólt le a körülötte összegyűleknek. Ma már lehet, hogy ő is csődöt mondana, mert az emberek nem annyira a megváltást várják, mint amennyire a kényelmet. Maradt még rá néhány kerek évük.

Előző írás

A Srí Lanka-i hóhér esete

Következő írás

A fénysebesség és a szerelem

Egyéb Uncategorized

Férfinapi köszöntő

Ma a férfiak nemzetközi napja van, amit nemtársaim bizonyára boldog megelégedéssel vesznek

Elátkozottak

Mentség mindig van, magyarázat is sokféle. Hivatkozni sok mindenre lehet. Átokra is.

Képes játék

Ezentúl bizonyos időközönként közzéteszünk egy-egy fotót a XX. század híres és kevésbé