Minden írásnak az a mondanivalója, amit az olvasó kihámoz belőle

Itt: Kérdések és válaszok

A Regénytár nívódíjat az igényes szórakoztató irodalom népszerűsítése és terjesztése terén kifejtett sokrétű, színvonalas munkádért kaptad. Szerinted milyen a szórakoztató irodalom?

Olyan, mint minden más irodalom vagy egyéb művészet. Igazából nem is értem, miért kell a kettőt külön választani. Ami jó, az egyben szórakoztató is. Vegyük például a szórakoztató, sőt, isten bocsá, ponyvakategóriába sorolt Rejtő Jenőt. A Csontbrigád című regénye nem csupán szórakoztató, de szerintem zseniális alkotás, amelyik minden kategóriában megállja a helyét. De tovább lépek. A régiek, Jules Verne, Alexander Dumas, Daniel Defoe, Mark Twain, a magyar Jókai Mór regényeit hová sorolhatnánk? Szép- vagy szórakoztató irodalom ketogóriájába? Vagy mindkettőbe? Ha igen, akkor mi a különbség? A lényeg mindkét esetben, hogy jól legyen megírva, emlékezetes legyen az olvasó számára.

Végezetül, arra a kérdésre, hogy milyen a szórakoztató irodalom, Shakespeare a válaszom. Ő ugyanis nyilvánvalóan nem az utókor vagy az irodalomtanárok számára írta világhírű és méltán – irodalmi szinten is – nagyra tartott drámáit, hanem közönsége szórakoztatására.

Az írók többsége az interneten nyomul, és ez rád is jellemző. Saját blogoldalad van, és sok netes portálnak vagy a szerzője. Szerinted az internet jót tett-e az irodalomnak azzal, hogy a szerző kezébe adta a kibontakozás lehetőségét, vagy ezzel plusz terheket rótt rá?

Plusz terheket semmi esetre sem, sőt inkább levett egy gondot az író válláról. Megkönnyíti a megjelenést. Az e-könyv publikáció nálunk talán még gyerekcipőben jár, de ez változni fog. Amerikában már több könyv jelenik meg e-könyv, mint hagyományos formában. A szerző számára jövedelmezőbb, az olvasó pedig olcsóbban juthat hozzá. Egy hasonlattal élnék: ki ír ma már írógépen? A jövő – s most nem részletezném, hogy miért – az ún. e-bookoké. Személy szerint kimondottan hálás vagyok az internet nyújtotta lehetőségért. Hiszen ennek köszönhetem, hogy mégis csak írónak nevezhetem magam, miként azt is, hogy nem csupán internetes portálokon, de színvonalas, ismert folyóiratokban is megjelennek novelláim. A jövő vagy már – mondhatom – a jelen mellett szól az is, hogy az e-book olvasók, a tabletek tárhelyén egy könyvtárnyi könyvet vihetünk magunkkal bárhová. És ez azért, egyebek mellett figyelemre méltó. Épp most a napokban jelenik meg első – hozzá kell tegyem – fennmaradt, Csikánó című regényem a Publio Kiadónál. Nyomtatott és e-book formátumban. Az utóbbi jóval olcsóbb, s remélhetőleg ezért többen is vevők lesznek rá.

Egy másik lényeges szempont: manapság a legtöbb író, itthon és külföldön is az írásnak és nem az írásból él. Irománya az internet segítségével sokkal több olvasóhoz eljuthat. Márpedig a döntés az olvasó kezében van. A kritikusok kivesézhetnek, lehúzhatnak egy regényt vagy novellát kedvük és ízlésük szerint, attól még az olvasónak igenis tetszhet. Nemrég olvastam, hogy valaki élesen kritizálta az Egri csillagokat, mondván, hiányzik belőle a kifinomult jellemrajz, a karakterek nem elég élethűek, stb. Ennek ellenére szórakoztató, élvezetes olvasmány, szépirodalom és a legolvasottabb magyar regény. Akármilyen formában. Azt hiszem, ehhez nem kell többet hozzátennem. Rövidebbre fogva: az internet semmiféleképpen nem árt, nem árthat az irodalomnak. Legfeljebb az olvasó dolgát nehezíti meg, hiszen így jóval nagyobb a választéka, s az már nem garantált, hogy az kerül a kezébe, ami tartalmasabb, élvezhetőbb, tehát szórakoztatóbb is.

Ugyanakkor az olvasók – éppen az internet segítségével – többet kommunikálnak egymással, s az általuk így létrehozott rostán előbb-utóbb kiszűrődik az, ami silány.

Közismert rólad, hogy nem vagy egyműfajos szerző, mert a könnyed írások mellett komoly, mélyebb jelentéstartalmú prózában is jeleskedsz. Hogy fér meg ez a két véglet egymás mellett?

Most mondhatnám azt ugye, hogy tartalom és forma egysége. Nem hivatkozom mondanivalóra, mert ebben nem hiszek. Minden írásnak az a mondanivalója, amit az olvasó kihámoz belőle. Az írásaimat nem oktatásnak, még csak nem is tanulságosnak szánom. Egyszerűen elmesélek valamit, lehetőleg úgy, hogy az élvezhető, szórakoztató is legyen. (Más kérdés, hogy ez nem sikerül minden alkalommal.) Sokszor tehát a téma határozza meg, hogy az írás könnyed vagy – ahogy kérdezed – komolyabb legyen. Vannak mesék, amiken akkor is röhög az ember, ha halálosan komolyan adják elő, és vannak olyan nevetséges dolgok, amiken sírni lehet. A könnyed és mélyebb jelentéstartalmú írások egy bizonyos szempontból amúgy is összemosódnak. Az olvasó, ha elég figyelmes, a könnyednek szánt írásokban is találhat ún. mélyebb tartalmat. Ugyanakkor egy komolyabb hangvételű novellában, regényben is rábukkanhat olyasvalamira, ami derűt vált ki belőle, vagy egyszerűen csak szórakoztatja anélkül, hogy a „mélyebb” tartalom csorbát szenvedne.

Mennyiben fogja ez a díj megváltoztatni az életedet? Alapítasz-e például Bányai-ösztöndíjat a Regénytáron, vagy fiatal tehetségeket támogató minialapítványt, mert az elismeréssel járó 5000 talentumból erre is telik.

Minialapítványt igen, mert – anélkül, hogy az 5000 talentum valós értékét alábecsülném – igazából csak erre futja. Baumgartner úr annak idején kedvezőbb helyzetben volt, ő komoly anyagi támogatásban tudta részesíteni az arra érdemeseket. Irigylem is érte. Persze a keveset is meg kell becsülni, s ha ez a létesítendő minialapítvány vagy ösztöndíj biztatást ad egyébként tehetséges fiataloknak, akkor részemről máris megérte.

A kapott díj pedig valóban megváltoztatta az életemet. Örömmel fogadtam, s mivel minden egyes öröm magában hordozza egy jobb és vidámabb élet csíráit, amiből később még nagyobb öröm kivirágzása várható, így tehát nekem most kezdődik – még ha csíráiban is – egy várva-várt sikeresebb jövő. Mert a díjat sikernek könyvelem el, és – mint sokan állítják – minden sikert újabb sikerek fognak követni.

Az olvasókat ősidők óta érdeklik az írók apróbb nagyobb trükkjei, mesterfogásai. Neked vannak-e saját „mágikus” receptjeid az írásra?

Máglyám nincs, mert félek, hogy mágián fognak elégetni. Különben is, nekem nem figyelhetik a kezem, mint a bűvésznek. Még csak trükkhöz sem folyamodom, mert nem szeretném becsapni az olvasóimat. Esetleg mesterfogás, ha úgy vesszük. Mottóm: a valóság csak eszköz az író képzeletében. Ezért is keverednek valós és fantáziaszülte elemek az írásaimban. Mint ismeretes: a téma az utcán hever. Megfordítom: az utca takarja a témát, s ha valaki hajlandó felbontani az utca kövezetét, szerencsés esetben talál valami érdekfeszítőt. Amit esetleg mások is annak ítélnek.

Min dolgozol manapság, és mik a terveid a jövőt illetőleg?

Egy kis íróasztalon és számítógépen dolgozom. Szívesen dolgoznék egy kávéházi asztalon is, mint a régiek, de az túl sokba kerülne. Többet fogyasztanék, mint egy jó öreg, nyolc hengeres amerikai benzinzabáló. Igaz, nem benzint töltenék magamba. Félretéve azonban a viccet: néhány félkész novella mindig van a tarsolyomban, ezekből hamarosan végleges „remekmű” születik. Ezek mellett készül egy-két jegyzet a Regénytár számára is. És dolgozom – sajnos már elég régóta – egy regényen is, ami – reményeim szerint – komoly is lesz meg szórakoztató is. Többet erről most nem mondok.

Végezetül, szerettem volna könnyedebbre, viccesebbre venni ezt az interjút, de – mint láthatod – ezúttal is a témák, azaz a kérdéseid határozták meg a válaszok komolyságát, illetve könnyedségét. Legközelebb kérdezz majd valami hülyeséget, és ígérem, a válaszok is olyanok lesznek.