Sorozatgyilkosok ideje

Olvasták: 117

Szökésben van két sorozatgyilkossággal vádolt rab, akiket több év vizsgálat után sem tudtak elítélni, ezért házi őrizetet kaptak. Mivel a nyomkövető viseléséhez nem járultak hozzá(?), egy arra alkalmasnak tartott pillanatban fölvették a nyúlcipőt és illa berek, náda kerek.

Most az igazságszolgáltatás meg a büntetés-végrehajtás egymásra mutogat, miközben az ügy érintettjei a vállukat vonogatják. Senki sem hibázott, törvények betartva meg minden. Az, hogy a gyilkosok szabadon járnak-kelnek csak egy apró szépséghiba.

Nem tudom, ki, hogy van ezzel, nekem néha már az a gyanúm, hogy az ilyen és hasonló ügyekkel valaki valamit szabotál. Sokszor előfordult például az is, hogy egy bűnözőt beszámíthatattalsága miatt kényszergyógykezelésre ítéltek, aztán a terápiát valami miatt abbahagyták, és az ipse szabad lábra került, majd megint bűnözött. Ionescót idéző helyzet, de a magyar igazságszolgáltatás e nélkül is kész bohózat. Honfitársaink több ezer oldalt írnak le olyan ügyek taglalásában, amelyek végén aztán nevetséges ítéletek születnek. Nemrég egy közismert politikus háza elé teherautóval vitték a vele szembeni, kb. 40000 oldalas vizsgálati anyagot, amit ő nevetgélve szemlélt, mert tudta: minél nagyobb az adattenger, annál inkább elveszik benne a lényeg. Föl is mentették, pontosabban meg sem vádolták, negyvenezer oldal ide vagy oda.

Pedig ez mehetne másként is, főként annak tudatában, hogy az élet más területein azért mégsem ilyen vontatottan és töketlenül mennek a dolgok. A szerelőket is szokás kritizálni, de ha ők is olyan lassan dolgoznának, ahogy a bíróságok, biztosan meglincselné őket a jónép. Nekem nincs jogi végzettségem, így csak a kívülálló parasztperspektívájából nézhetem a magyar igazságszolgáltatást, de ebből a nézőpontból végképp nem értem, miért kell egy ügyön négy évig kotlani? Lehet, hogy egy idő után már nem is az ügy fölgöngyölítésére megy ki a játék, hanem arra, hogy észben tartsák mindazt, ami korábban elhangzott.

Ebből a parasztos szemszögből az is nyilvánvaló, hogy túl bonyolult lett körülöttünk a világ. Nem azért mert ilyen a természete, hanem mert ilyenné tettük. A meglévő törvényekre olyan könnyű kézzel hoznak újakat azok, akik ezzel foglalkoznak, ahogy a kocakőműves toldozza-foldozza a házát: itt egy kamra, ott egy sufni, és kész a labirintus.

Megoldás természetesen lenne erre a dologra is, de nem egy újabb törvény vagy rendelet képében, hanem vissza kéne hozni a felelősség rég elfeledett intézményét a magyar közgondolkodásba. Most olyan időket élünk, amikor senki sem felel semmiért. Pont úgy, mint a régi jó, kádári időkben. A párt meghatározta a csapásvonalat, amelyben mindenki a maga módján és lehetőségei szerint eldöcögött, és ha úgy hozta a helyzet, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, mindenki fölfelé pislogott, a hatalom irányába, és onnan várta a megváltást.

Ebben a mai, demokratikus világban mindenről szó van csak arról nincs, hogy aki a döntést meghozza, annak felelnie kell a döntése következményeiért. Ezért kap a bíró jobb fizetést a segédmunkásnál, akinek ugyebár legfeljebb annyi a felelőssége, hogy ha hígra keveri a maltert, a mester el fogja küldeni a búsba. Ezeket a vállukat vonogató bírókat, törvényhozókat, orvos szakértőket, jogalkotókat is el kéne küldeni valahová a melegebb égtájakra, mert az nem vitás, hogy ha valami nem jól működik, akkor valakinek mennie kell.

Most még csak a sorozatgyilkosok mentek. Ráadásul önként, ami ugyebár enyhítő körülmény.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Előző írás

Steve 23

Következő írás

Hajléktalantúra

Egyéb Szösszenet

A fallikus szindróma

Azzal kezdődött minden, hogy egy képviselő fölmutatott egy táblát a Parlamentben. Ártatlan

Megeszem a cikkem

Új értelmet nyert a „megeszem a kalapom” kifejezés, miután egy finn újságíró,