Gyilkosok Spártában

Olvasták: 114

Ki gondolná, hogy az államadósság már az ókorban is élet-halál kérdése volt? A filmes tevékenységéből talán mifelénk is jobban ismert, 1936-os születésű Kosztasz Aszimakopulosz egyik kisregénye, az 1979-es kiadású Gyilkosok Spártában erről a modernnek hitt, de valójában már a kőbalta idejében is meglévő nyűgről szolgáltat merőben újszerű, de korántsem meglepő képet. A színhely a szebb napokat is megélt Spárta. Jó száz évvel vagyunk túl Leonidász és a 300 hős thermopülai haditettén, és vagy 80 évvel a peloponézoszi háborút lezáró diadalon. Spárta azóta leszálló ágba került. A hajdan volt hétezer szabad polgár helyett – akik a hoplita sereg gerincét adták –, alig hétszázan lézengenek a városban, de ez a szám is rohamosan csökken, mert aki ésszel él, látja, hogy ezen a vidéken nincs jövő és amilyen gyorsan csak lehet az emigráció rögös útjára lép.

Ebben a szomorkodásra okot adó belpolitikai helyzetben kerül trónra Ágisz, a fiatal, ambiciózus királyfi, aki nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint hogy visszaállítja Spárta hajdan volt dicsőségét. Meg is van a terve: a lehető legsürgősebben meg kell szabadulni a belső államadósságtól. A lakosság többsége annyira eladósodott, hogy kifejezetten örül ennek a merész elképzelésnek, az uzsorások pedig olyan kevesen vannak, hogy hiába ágálnak, a népakarattal szemben nem tehetnek semmit. De Ágisz tudja, hogy mindez nem elég: át kell szervezni a gazdaságot is, mert az adósságok eltörlése gazdasági növekedés nélkül csak ideiglenesen javít a statisztikai mutatókon és a közhangulaton. Meghirdeti hát a második fázist, a földosztást. A latifundiumokat birtoklók területeinek egy részét rendeletileg szét kell porciózni a rabszolgasorban tartott helóták között, akik ezek után már nem fognak lázongani, mert a saját tulajdonukon keresztül magukénak érzik Spárta felemelkedésének ügyét.

Ilyen egy szép, idealista maszlag. Ágisz csak azzal nem számol, amivel a modern kori jogalkotás sem szokott: a világot alapvetően kétpólusúnak képzeli el, amelyet egy könnyen átlátható érdek-ellenérdek viszonyrendszer irányít. A szónoklatként hatásosnak bizonyuló elképzelések emiatt már a reformok kezdetén láthatatlan falba ütköznek: sokan vannak ugyanis, akik bár eladósodtak, nem szívesen mondanak le a földjükről. Az egyik intézkedést üdvözlik, a másikat pedig különféle intrikákkal, konspirációkkal ott gáncsolják, ahol érik. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Spártában az ősi törvények szerint két király uralkodik (ha az egyik hadba vonul, a másik odahaza szilárd kézben tarthatja a hatalmat, ami a folyton zendülésre kész helóták ellen nem egy utolsó dolog). A történet idején a thermopülai Leonidász egyik névrokona a társuralkodó, aki hamar rádöbben, mennyire veszélyes rá nézve az ifjú Ágisz idealizmusa. Késedelem nélkül meg is próbálja őt félreállítani, de a változások ígéretétől feltüzelt nép segítségével Ágisz leleplezi az ármánykodást. De elkövet egy súlyos hibát: naiv módon életben hagyja riválisát, aki bár kénytelen száműzetésbe vonulni, tudja, hogy a mérkőzés még korántsem ért véget.

A történet végkifejlete innentől egészen egyértelmű, de mivel nem filmről, hanem könyvről van szó, meg kell említeni azt is, hogy Aszimakopulosz az ábrázolt környezethez mérhető lakonikus nyelven számol be a spártai politikai élet a mai ember számára sem idegen viszályairól. Nálunk ugyan a gyilkosság még hiányzik a palettáról, de ezt leszámítva elmondható, hogy a világ az utóbbi kétezer-valahányszáz évben  ezen a téren nem sokat változott. A magyar olvasónak a görög nevek megjegyzése és a rokoni kapcsolódások nyomon követése ha nem is megoldhatatlan feladatot, de gondot azért okozhat. Mivel regényről van szó, ne várjunk tőle történettudományi alaposságot, és a jellemábrázolás is teljesen rárímel a nyelvezet szikárságára, ám a Gyilkosok Spártában így is olvasásra érdemes munka. Ha pedig az időközben világgazdasággá és világpolitikává terebélyesedett globális viszonyrendszer napi szintű jelenségeinek szűrőjén át vizsgáljuk, akkor még tanulságos is.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Előző írás

A búra alatt

Következő írás

A Föld után (After Earth)

Egyéb Könyvekről

A boszorkány fia

Rosemarie Schuder neve ma már nem túlságosan ismert a magyar olvasóközönség előtt,