Az idealizmus és a tahók

Itt: Szösszenet

Ó, az a német idealizmus, csak az ne borzolná az idegeket. Hiszen milyen jó is lenne hinni a világban, az anyagban – sőt, az anyagiakban. De nem tehetjük, hiszen mindig ott fog bújni a kisördög a fejünkben, hogy mindez – lapos tévé, okos telefon, dagadt buksza, szalontüdő – csak a szellem terméke, csak fenomén, de a maga véres valójában soha, de soha ebben a jó életben nem érinthető meg.

Pedig mi más hajtaná előbbre a világot, mint a forró pacal bekebelezésének vágya, a duzzadt pénztárca érintésének biztos tudást hozó pillanata, a tárgyak örömteli birtoklása? De ha mindez csupán elménk fickándozásának teremtménye, csak az ész kreatúrája, hát mi a jó tökömért küzdjünk nap mint nap?

Hinnénk, hogy csak egy valami segítheti ki az emberiséget e szörnyű kételyből: a masszív cáfolat. Hadd tudjuk meg bizonyosan, hogy a test valódi test, a vagyon igazi vagyon. Nem más ez, mint a természeti törvénynek mondott elv, miszerint ember embernek farkasa. Némi áthallással megspékelve: az ember seggbe darálja az embert.

Talán hirtelennek és modortalannak tűnik a következtetés, de vigyük végik a gondolatot. A német idealizmus szerint az elgondolt világ nem független az elgondolótól, vagyis a minket körülvevő (szellemi) környezet olyanná lesz, amilyennek elgondoljuk. Félretéve azt, hogy az elgondolt környezet valóságos-e, avagy fikció, abban megegyezhetünk, hogy az általunk vizionált miliőben éljük meg mindennapjainkat. Ha rossznak, gonosznak tételezem a világot, úgy is élek benne, függetlenül attól, hogy valójában milyen is ez a világ. Ha jónak gondolom, jónak élem meg, és ekképpen viselkedem benne. De ha elfogadom, hogy a világ egy létező, ami gondolataimtól függetlenül olyan, amilyen, akkor nem is érdemes gondolkodnom rajta, célszerűbb, ha kiismerem, kisajátítom, leigázom. Ha én nem hatok a világra a gondolataimmal, az sem hat rám, és ha a gondolataimmal nem hatok rá, majd befolyásolom erővel – ne kerteljünk: erőszakkal.

És ha nem alakítom a világot a gondolataimmal, a negatív észbeli teljesítményem sem rontja, tehát szabad a vásár, adj neki, szétcseszhetem kedvemre, túl fogja élni. Ebben benne foglaltatik, hogy ha nincsenek is szellemi eredményeim, de még próbálkozásaim se, az sem veti vissza a világot – hiszen az az értelmemtől teljesen független valóság. Tehát lehetek akkora tahó, mint ide Rudabánya, a világ-valóság nem szenved csorbát.

Akkor hát nincs más hátra, mint előre. Tahónak lenni kisebb energiaszint, mint bölccsé válni. Tehát én magam erőt spórolok, miközben a világot nem éri kár – tiszta üzlet. Ennél már csak az a nagyobb biznisz, ha a világot kár éri, és ez nálam csapódik le haszonként.

Ha geci vagyok – ami szellemi tevékenység –, a világ nem változik, legfeljebb páran megkárosulnak, nem nagy ügy. Ha nagy geci vagyok, az egész világot éri egy kis kár – de leszarom.

*

Ha idealista vagyok, nem akarlak átverni száz forinttal, mert tudom, hogy az átverés gondolata azonnal romlottabbá teszi a világot. Nem akarlak átvágni egy ezressel, mert tudom, hogy annyival lejjebb csúszik a világ – a közös világunk. Ha idealista vagyok, tudom, hogy messze nem biztos, hogy nem létezik a valóság-világ, de azt is tudom, hogy egy szellemi erkölcsi világban élünk, és ebből a szemszögből teljesen mindegy, hogy az a pacal, az a tévé, az a kövér tárca valóban létezik-e. A közös szellemi világunkban kell együtt élnünk – idealistáknak és tahóknak egyaránt.