Önkéntesség

Olvasták: 106

Két éve a nyugdíjasok kenyerét eszem. Megvallom, kicsit kisebb, kicsit kevesebb rajta a vaj és a felvágott, mint amikor még aktívan dolgoztam, ám ráérősen eszegetem. Nem sürget senki és semmi, végre azzal foglalatoskodhatok, amihez éppen kedvem van.

Márpedig sok mindenhez érzek kedvet, csak ne kerüljön pénzbe. Buzog bennem a tettvágy, úgy érzem, szellemi kapacitásom nagy része kihasználatlan, a fizikait pedig már akkor is csúcsra járatom, ha kimegyek a piacra vásárolni és teli szatyrokkal kezemben a BKV zsúfolt járatain megpróbálok a legrövidebb úton hazajutni.

Olvasom a neten, hogy az önkéntesség megsokasítja a nyugdíjas éveket, márpedig legalább addig szeretnék élni, mint a dédnagyanyám, aki 97 évet élt, átvészelt két világháborút, felnevelt öt gyereket, hatodikként édesanyámat, az unokáját, aki kilenc évesen árvaságra jutott. Öt éves voltam, amikor dédnagyanyám meghalt, s ha szeretném megérni az életkorát, legalább még harminchat évet kell élnem.

Visszatérve a brit Exeteri Egyetem kutatóinak meglátására, mely szerint „az önkéntes ténykedés a köz javára különösen az idősek egészségének tehet jót azzal, hogy aktivitásra ösztökéli őket, kicsalva az otthoni bezártságból. Számításaik szerint kortársaiknál egyötöddel kevésbé fenyegeti elhalálozás a következő 4-7 évben azokat, akik önkéntes munkát végeznek.”

Akkor mennyi önkéntes munkát is kell  végeznem? Hajaj, ennek is nekem kell utána néznem! Erre még ráérek később, most fontosabb dolgom van.

Világ életemben alapos ember voltam, most is komolyan nekikezdek a tervezésnek. Először is pontosan fel kell mérnem, hogy milyen szabad kapacitással rendelkezem, hiszen ha felvállalok bármely önkéntes munkát, azt bizony tisztességesen el kell végeznem, nehogy bárki azt mondja rám, lám, lám, csak a szája jár, nagyot akar a szarka, de nem bírja a farka!

Kezdem azzal, hogy az étkezésem időpontjait muszáj megtartanom, miután diabéteszem van, a gyógyszerszedés rendszerességre kötelez. Tehát reggel kilenctől délig, délután kettőtől hatig érek rá, ha éppen nincs más dolgom.

Nézzük csak! Hetente kétszer én viszem az iskolába az unokáimat és értük is megyek, így a szerda és a péntek kiesett.  Hétfőnként kell kontrollra járnom az orvoshoz, így erre a napra sem vállalhatok más programot. Keddenként a szomszédasszonyommal bevásárolni járunk, és a piacról délnél előbb sohasem érünk haza. Csütörtökönként feljön Pestre a barátnőm, s pláza nagyikként soppingolunk egész nap, többnyire csak nézelődünk és a vásárlásaink kávéra és süteményre korlátozódnak.  Bár a plázák ügyintézésre is alkalmasak, reklamálhatunk a telefonszámla miatt, befizethetjük a csekkeket, kiválthatjuk a gyógyszereinket, stb. Szombatonként meg a férjemnek van kimenője, akkor végzem a nagyobb házi munkákat, mert nincs útban életem értelme, s nem drukkol, nehogy kiessek az utcára ablakpucolás közben, vagy le ne ejtsem takarítás közben a nippeket. Nem várhatom el tőle, aki nyugdíj mellett is heti öt napon dolgozik, hogy nekem segítsen, őrá is ráfér a pihenés.

A vasárnap pedig a családé. Jönnek a gyerekeink és az unokáink, ebédre és vacsorára is maradnak. Egész nap sütök, főzök, terítek és tálalok, mosogatok, ahogyan az a háziasszonyhoz illik. Természetesen csomagolok is nekik, legalább két napra való élelmet. A férjem pedig ilyenkor adja vissza nekik a csekkjeik feladóvevényeit. Alkalmazotti fizetésből, két, illetve három gyerek mellett, a rezsi számlák egy részével csak sakkozni tudnak, nem pedig kifizetni.

Nincs is ezzel baj, amíg tudjuk őket anyagilag segíteni, de ez csak addig tart, amíg a nyugdíjunk mellett a férjem tud egy kis aprópénzt keresni, az én tűpénzem mellé. Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy terítőket horgolok, ha van egy, két szabad órám, melyeket jó pénzért eladok.

Rá kell jönnöm, hogy a mi önkéntes munkánk a felnőtt gyerekeink és az unokáink istápolása.

Ez nálunk családi hagyomány. Dédnagyanyám is azt tette.

Vajon az önkéntes munkát végző  brit nyugdíjasok is 97 évig élnek?

 

Összpontszám: 200

 

Előző írás

Lesz-e magyar katonai kombájn?

Következő írás

Félreütés