Lóbotrány

Olvasták: 280

A ló négylábú állat, mégis megbotlik néha, mondja egy magyar közmondás. És miután a ló megbotlott, elkerülhetetlen, hogy levágják. Jó lesz a bőre bundának, négy lába meg kocsonyának, danolják a cigányok. Most izgatottan várom az újabb híreket, mikor fogják a kényes nyugateurópai dámák lóbőrre felcserélni drága nercbundáikat. Mert, ha így mennek tovább a dolgok, előbb-utóbb még ezt is megérjük. Attól talán nem kell tartani, hogy a kocsonyából kilóg majd a lóláb, elvégre – legalábbis tudomásom szerint – Európa nyugati felén nem igazán kedvelt étel a kocsonya. Sőt, Angliában például még a lóhúst sem tartják ehetőnek, s nem azért, mert tisztátalan állat a ló. A tisztaságnak ehhez semmi köze nincs. Egyszerűen arról van szó, hogy az angol lovas nép, és szerintük bizony isten ellen való vétek kolbászt készíteni egy olyan állatból, amelyik akár díjat is nyerhet az epsoni lovasderbyn.

Persze mi magyarok is lovas nép vagyunk, mi is nagy becsben tartjuk a paripákat, de még a gebéket is. Ékes tanújelét adtuk ennek a háború alatt és közvetlen utána, amikor a lócsemege számtalan embert mentett meg az éhhaláltól. Igaz, annak idején az angolokat is érte éppen elég bombatámadás, de náluk – valószínűleg a jobb szervezésnek köszönhetően – mindig jutott vesepuding az asztalra, még akkor is, ha egy robbanás esetleg elvitte az asztal lábát. Az asztal alá mégsem lótetem került.

Az angoloknak – s mint hírlik, a franciáknak, a németeknek, sőt, immáron a cseheknek is – alkalmuk adódott megbarátkozni a lóhússal. Azt egyelőre még nem tudják, hogy állítólag egészséges is, hiszen csak mostanában kezdték el kóstolgatni az ízét, s aki evett belőle, az panasz nélkül tette.

A botrányt nem is ők okozták, hanem egy laboratórium, amelyik a forgalomba hozott húskonzervek, húsgolyók és hamburger fasírozottak összetételét vizsgálta. És egy ilyen laboratóriumban mindig kitalálnak valamit, ami megbolygatja a kialakulófélben levő étkezési szokásokat. Nem is értem, miként jöttek rá, hogy lóhússal keverik a marhahúst. A legelőn egy jószemű ember viszonylag könnyen meg tudja különböztetni a pacikat a tehenektől, de egy laboratóriumban ez csak akkor fordulhat elő, ha valamelyik laboráns nyerítést vél kihallani a húsgombócból.

Jöttek is a vádaskodások, ki keverte össze és miért. A húsüzem így akart lefaragni a költségeiből vagy nincs elég marha a szigetországi réteken? Ha így van, akkor félő, hogy szegény briteknek még tejük sem lesz elég. Nem lepődnék meg, ha idővel kiderülne, a tehéntejet kancatejjel keverik. Akkor talán arra is rájönnek, nem is olyan komisz az a kumisz.

Ami a marha-ló húskeveréket illeti, igazán panaszra senkinek sincs oka mindaddig, amíg a lónak csak bizonyos részeit keverik a marhahússal. Egy kanca esetében még attól sem kell félni, hogy tévedésből illetlen lórész kerül a keverékbe. Így aztán túlontúl nagy baj nem is lehet.

2017-ben bekövetkezett haláláig az Irodalmi Élet oszlopos szerzője volt. Társhonlapunk, a Regénytár közösségi díjat nevezett el róla.

Egyéb Szösszenet

Pultoslány Bea beszól

A legnagyobb arcok sorozat              Rajz a régi világból – életképek a magyar kocsmakultúra legszebb napjaiból Gyarapodik