A felfedezés

Olvasták: 793

A Curiosity már harmadik éve rótta a Mars végtelen dűnéit. Benézett minden útjába kerülő gödörbe és kráterbe, de még a nagyobb kavicsok alá is, mégsem talált semmi érdekeset. Ha rábukkant volna legalább egy apró csontra vagy egy kőbe zárt fosszíliára, a NASA költségvetése biztosabbá válik egy svájci banktrezornál, de ez megmaradt feltételezésnek. Amikor a küldetésre szánt pénz végképp elfogyott, valaki előállt egy marsi roncsderby őrült gondolatával.
Mivel a Curiosity megóvása már nem volt elsődleges szempont, olyan helyre irányították, amelyen legfeljebb 50% eséllyel juthatott keresztül. A sikerre vagy a kudracra fogadást lehetett kötni, ám a Curiosity meglepően strapabírónak bizonyult, ezért a derbit többször is megismételték. A befolyt összegből az expedíció tovább folytatódhatott, bár a marsjáró működése egyre inkább a cirkuszi látványosság színvonalára süllyedt.
Azon az estén, amikor minden idők legnagyobb felfedezése megtörtént, két fiatal technikus, Jorgosz Kotoropopulosz és Szergej Nyikolajevics Bondarcsuk volt az ügyeletes. A játék etikai szabályzata ezt határozottan tiltotta, suba alatt mégis mind a ketten komoly összeget tettek fel arra, hogy a Curiosity ma végleg bemondja az unalmast. Ők ketten tudták azt, amit a laikus fogadók nem: az a szurdok, amelyen a Curiositynek ebben a menetben végig kellett repesztenie, egy meredek lejtőben végződött. Teljesen biztosak voltak benne, hogy a marsjáró orra fog bukni ezen a szakaszon, és füstölgő roncsként végzi a pályafutását, amit a várható nyeremény reményében alig vártak.
Hajszálpontosan 23 órakor Kotoropopulosz elküldte a mintegy 150 millió kilométeres távolságra lévő Curiositynek a teljes sebességgel előre parancsot. A fogadásban részt vevő tévétársaságok ezzel egyidejűleg megkezdték az élő adás sugárzását, amelyet világszerte többszáz millióan néztek. New Yorkban a Broadwayon összegyűlt tömeg hatalmas kivetítőkön láthatta a marsjáró minden korábbinál veszélyesebbnek ígérkező próbálkozását. Moszkvában, a Vörös téren gigászi mozivásznat feszítettek ki, a párizsi a kávéházak televíziói mindenütt a kifejezetten emiatt létrehozott Mars-csatornát mutatták, Rómában, a Szent Péter bazilika előtt a nép áhítattal figyelte, amint a rezidenciájának erkélyéről a pápa őszentsége megáldja a Marson utolsó útjára készülődő szerkezetet, Mekkában a főmollah hosszas kántálás közepette Allah kegyelmébe ajánlotta az egész vállalkozást. A hitetlenek és a maguknak valók mindeközben lakásuk békés oltalmában az interneten lesték a fejleményeket. Senki sem sejtette, hogy ez az este alapjaiban változtatja meg az egész írott és íratlan történelmet.
A startjel elküldése után tizennégy perccel a Curiosity életre kelt a Marson. Egyetlen épen maradt kamerája beállt a kijelölt útirányba, recés kerekei pedig belemartak a talajba. A rátapadt portól szinte már szőrös monstrum lassan vette fel a lendületet. Mint egy végkimerülés előtt álló bölény, kínkeserves lassúsággal szánta rá magát a mozgásra, de minden megtett méterrel gyorsabb és szilajabb lett. Egy perc sem telt el, és a levegőt máris vöröses fátyollá változtatta körülötte a felkavart por, ám ebből a földlakók semmit sem érzékelhettek, mert a Curiosity jeleinek újabb 14 percet kellett megtenniük az alaszkai vevőállomásig.
A marsjáró így teljesen magára hagyottan, mondhatni vakon gördült be a vesztőhelyéül kiszemelt zugba. Ha a gépek világában létezne élettapasztalat, akár még rutinosnak is tűnhetett volna az a kecsesség, amivel átküszködte magát az útját keresztező kisebb sziklákon, és rövidesen teljes sebességre – ami 5 kilométert tett ki óránként – gyorsulva száguldott a meredély felé.
A túlsúlyos, kényszerevő Kotoropopulosz még annak a családi pizzának a falatozásáról is megfeledkezett, amit kifejezetten a jeles esemény tiszteletére hozott be az központba. A mindig karikás szemű, zugivó Bondarcsuk ugyanígy járt el azzal a jóféle ukrán vodkával, amelyet laptoptáskájában csempészett be, és már vagy kilenc óra óta szisztematikusan pusztított. Már csak pillanatok választották el őket a rekordnyereménytől – az időeltolódás miatt a Marson tán már meg is történt az, aminek meg kellett történnie – amikor a Marson zörögve rohanó Curiosity, mintha falba ütközött volna, hirtelen megrázkódott és megállt.
A Földre sugárzott videoadásból nemsokára az is kiderült, hogy néhány lemez és berendezés levált róla, és több kábele elszakadt, amelyek bolyhos végeiből itt-ott szikrák pattogtak. De a kerekei egy helyben állva is kaparták a homokot, majd amikor a motorok túlmelegedtek, egy biztonsági kapcsoló leállította őket.
A porfelhő miatt a kamera semmit sem mutatott meg abból, mi volt az akadály, de ahogy múltak a percek, és ahogy egyre tisztábbá változott a kép, kiderült, hogy nem egy közönséges sziklatömbről van szó. A Curiosity útját valamilyen mesterséges tárgy keresztezte.
A zömök Kotoropopulosz páros lábbal ugrott talpra. Egy félrenyelt tonhalas pizzadarabtól köhögve, harákolva és fuldokolva, kinyuvadt szemmel meredt a monitorra, ahol minden kétséget kizáróan látszott, hogy a Curiosity egy szabályos vázszerkezetű gépbe botlott bele.
– Ez hihetetlen! – nyögte Kotoropopulosz.
– Mintha egy toronyóra mechanikájába lenne… – mondta Bondarcsuk vértelen ábrázattal.
– Toronyóra a Marson? Az kizárt! – tiltakozott Kotoropopulosz, és a félig  megrágott pizzaszeletekkel,  rejtvénymagazinokkal, üres sörösdobozokkal meg az egyéb hulladékkal vastagon teleszórt irányítópult alatt lázasan kutatni kezdett a mobilja után.
– Ez csak valami földön kívüli dolog lehet – motyogta Bondarcsuk. – Nyakig benne ülünk a pácban.
– Nem a mi hibánk, hogy kiment adásba… – vetette oda az egyre idegesebb Kotoropopulosz.
– Az adás most lényegtelen Az a bibi, hogy leamortizáltuk az eszközt, mielőtt eddig a felfedezésig eljutott volna – mondta Bondarcsuk.
– Csak a munkákat végeztük, és ez abból állt, hogy amortizáljuk le – vörösödött el még jobban az amúgy is cinóberpiros Kotoropopulosz. – Szerinted mennyi élet maradt az öreglányban?
– Az utolsókat rúgja. Az ütközés megadta neki a kegyelemdöfést – babrálta az egyik számítógép billentyűzetét Bondarcsuk.
– Akkor nem várhatjuk meg, amíg a tudósvilág összeül tanácskozni. Cselekednünk kell! – seperte le a földre a kacatokat Kotoropopulosz. – Azonnal készítsük el a lehető legnagyobb felbontású fotót, és ha működik a spektrométer, nyomjunk rá egy C14 izotópos kormeghatározó ellenőrzést!
– Ha elég gyorsak leszünk, ezt még kisajtolhatjuk belőle – huppant le a székébe Bondarcsuk. – Vészesen csökken az energiaszintje. Az időeltolódás miatt talán már le is merült.
– Tiéd a spektrométer, enyém a kamera! – rikoltotta Kotoropopulosz, és odagördült székével az egyik monitorhoz.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Egyéb Novella

Kevin rendet tesz

Történt egy napon, hogy a Jóisten megelégelte a földlakók prasnyálkodását, és utasította a legügyesebb angyalát, hogy