Ultranacionalisták

Olvasták: 1264

Miklovicz esperes bevánszorgott a dolgozószobájába és kénytelen volt meginni egy egész liter bánáti rizlinget, hogy idegileg rendbe jöjjön. Utána kiment a konyhába, és elpanaszolta a feleségének, mibe keveredett. Jól tetted, hogy megírtad azt a levelet, mondta Angéla asszonyság. Így legalább tudja mindenki, hogy az egyház nem akar semmiféle vaskúpháborút. És mi lesz szegény Kolbival?, sopánkodott az esperes és két tenyere közé szorította a halántékát. Majd megnyugszik, ha észreveszi, hogy eltűnt a sár a SKOJ Hét Titkára utcából, mondta a felesége, és ez abban a pillanatban nagyon is valószínűnek látszott.

Az esperes egész nap azon tűnődött, hogyan engesztelhetné ki a barátját, de nem jutott eszébe semmi, ami nem került volna tetemes pénzbe. Megvehette volna neki például a bőrkötéses Dosztojevszkij-sorozatot, erre Kolbinak régóta fájt a foga. Ám azok után, amit ellene elkövetett, valahogy méltatlannak érezte az ajándékozást. Egyszerűen oda kéne állni elébe, és azt mondani: tudom, hogy megsértettelek, de hidd el, nem állt szándékomban. Én csak a hívek és az egyház érdekét néztem, és igazából nem hiszem, hogy ez ütközik a tiéddel. Szinte hallotta, hogy a barátja kikéri magának ezt a feltételezést, és ő egyre emeltebb hangon próbálja győzögetni, hogy a fenébe is Kolbi, ne legyél már ennyire ultranacionalista! Lásd be, hogy az a vaskúp csak ürügynek kell neked, hogy megint pattoghass, mint amikor tanítottál. Pedig jobban tennéd, ha nyugton maradnál a fenekeden és olvasgatnád az orosz klasszikusokat.

Már sötétedett, amikor valaki megnyomta a kertkapu csengőjét. Az a magas, hosszú hajú fiatalember volt, aki tegnap harmadmagával Köbölynek mondta magát. Nagy a baj tiszteletes úr, kezdte, amikor Miklovicz kiment, hogy megnézze, mit akar. Megjöttek a munkások, le akarják bontani a vaskúpot és Kolb tanító úr éppen halálra issza magát a nyugdíjasklubban. Mi közöm nekem ehhez az egészhez?, kérdezte az esperes. Csak annyi, hogy maga is éppen olyan ultranacionalista, mint én, jelentette ki a hosszúhajú. Elég csak ránézni a templomára: a teteje piros, a fala fehér, az ablakai meg zöldek.

Valamivel később az esperes és a hosszúhajú megjelentek a nyugdíjasklubban, és egy liter savanyú tejjel meghánytatták a teljesen elázott Kolb tanító urat. Ő pedig, mihelyt magához tért, kitámolygott az utcára, és egy négyrét hajtogatott papírt rángatott elő a zsebéből. Azt mondta: Íme a bizonyítéka annak, hogy a vaskúp alatt temető van. Amikor a gurigagyár leégett, egy munkás odaveszett a lángok között. Csontjai most is ott porladnak a domb belsejében.

Miért nem szóltál, hogy ilyen adu ász van a kezedben?!, korholta Miklovicz a barátját. Ha az a hely tényleg temető, akkor speciális hatósági engedély nélkül nem bolygathatja meg senki. Siessünk, hátha még megakadályozhatjuk a pusztítást!, markolta meg Kolb tanító úr grabancát a hosszú hajú fiú, és vonszolni kezdte a faluszél irányába. Kettőt jobbra, kettőt balra tánclépésben közeletek a vaskúp felé, ahol alig néhány kíváncsiskodó figyelte csak, hogy a munkások hosszabbító kábeleken áramot húznak ki a Ságra Csikó vendéglőből, és erős reflektorokkal bevilágítják az egész környéket. Éppen a legvastagabb tartóoszlopot készültek elvágni, amikor a hosszúhajú rájuk ripakodott, hogy hagyják abba, mert amit csinálnak, az halottgyalázás. Előráncigálta Kolb tanító úr zsebéből a négyrét hajtogatott papirost és meglobogtatta: íme a bizonyítéka annak, hogy a tűzvészben, ami a gurigagyárat elpusztította, egy munkás is elégett. Ez a hely egy temető!

Jovane, te tudsz magyarul, nézd csak meg azt a papírt!, kiáltotta szerbül egy őszes halántékú pasas, aki minden bizonnyal Lázity Szvétó, a szomszéd faluban működő fémipari üzem gazdája volt. Egy alacsony, köpcös férfi lépett oda és elvette a papírt a hosszúhajútól. A fény felé fordítva sokáig forgatta, nézegette, aztán kijelentette, hogy ez csak egy kézzel írt vacak. Valamilyen magyar királyt emleget, aki nem is létezett.

Ha így van, akkor ezek mind a hárman ultranacionalisták, és az Isten se menti meg őket a följelentéstől, jelentette ki Lázity Szvétó, és a zsebébe gyömöszölte a bizonyítékot. Mintha az ég is nyomatékosítani akarta volna ezt a súlyos vádat, hirtelen kialudtak a reflektorok. Mivel a munkások ezután már hiába kattogtatták a sarokköszörűket, Lázity Szvétó cifrát káromkodva elindult a Sárga Csikó felé, hogy földerítse a hiba okát. Miklovicz esperes úgy érezte, ragyogó alkalom ez a cselekvésre, és az áldott sötétséget kihasználva eltámogatta onnét a barátját. A falat tapogatva osontak végig a falun, és érkeztek vissza a paplakba, ahol az esperes kénytelen volt gyertyát gyújtani, mert mint kiderült, az egész faluban elment az áram.

Szóval hazudtál!, állapította meg, de Kolb tanító úr csak mosolygott. Mondjuk úgy, hogy revansot vettem azért a méltatlan levélért, amit kibiggyesztettél a piacon, mondta. Miklovicz esperes gyanúsan józannak találta ezt a beszédet. Te nem is vagy berúgva!, hunyorgott át a gyertya fölött. Kolb tanító úr elnevette magát. Tegnap este három férfi jött ki tőled, s mert már sötét volt, nem láthatták, hogy ott ülök a padon, magyarázott. Amikor elhaladtak előttem, az egyik azt mondta: hát persze, hogy nem én vagyok Köböly, de gondolom, ti sem vagytok azok. Ez fölkeltette az érdeklődésemet. Utánuk mentem, és amikor világosba értek, alaposan megstudíroztam őket. A magasról és a köpcösről lerítt, hogy semmi közük Köbölyhöz, ezért a hosszúhajú nyomába szegődtem, és amikor utolértem, minden teketória nélkül rátámadtam. Tagadta, hogy ő törte be az ablakomat, de ma, amikor beültem a nyugdíjasklubba, utánam jött, és ott keringett, amíg meg nem mondták neki, hogy a vaskúphoz megérkeztek a munkások. Ekkor, mintha egy részeg gagyogása lenne, kijelentettem, hogy van egy fontos bizonyítékom, amit föl lehetne használni a vaskúp érdekében. A hosszúhajú ezután eltűnt, és én tudtam, hogy meg fog keresni téged. Amikor megjöttetek, annyira idegesek voltatok, hogy azt sem vettétek észre: nem hánytam, csak visszabuktattam a tejet.

Te mondtad meg neki, hogy ultranacionalista vagyok?, kérdezte az esperes, némi nyugtalansággal a hangjában. Nem mondtam én semmit, tiltakozott Kolb tanító úr. Miklovicz ezután sokáig bámulta a gyertya lángját, majd kijelentette: Olyan biztos vagyok benne, hogy ez a fiú volt az emberünk, mint hogy most éppen áramszünet van.

Aznap már nem bontották tovább a vaskúpot, de másnap sem, mert kiderült, hogy a túlterhelés miatt valahol lekapcsolt egy relé, és átdobta a fogyasztást egy másik relére, amely szintén lekapcsolódott. Nem volt megállás: láncreakciószerűen kapcsolódtak ki az erőművek, és a végén áram nélkül maradt az egész ország. A nagy fölfordulásban senkinek nem jutott eszébe a vaskúp, kiváltképp nem Plothárnak, aki Bajmokon éppen akkor kísérletezett egy magánfatelep megnyitásával. Az áramszünet komolyan hátráltatta, mert aggregátort kellett vásárolnia.

A hosszú hajú fiú aznap este eltűnt a faluból, de az is lehet, hogy csak megnyiratkozott, és többé nem lehetett ráismerni. Néhány héttel később, amikor az energiaellátás úgy-ahogy helyreállt, Lázity Szvétóék lángvágókkal földaraboltál a vaskúpot, és bevitték a szabadkai öntödébe. Mivel a beígért sportcsarnok építéséből semmi sem lett, szemétkupacok jelentek meg a helyén, és egy év múlva az egész környék hivatalosan is átalakult hulladéklerakóvá. Az már szinte föl sem tűnt senkinek, hogy a Sutjeska, az Ivan Ribar és a SKOJ Hét Tikára utcák kibetonozása is elmaradt. Azután pedig olyan idők jöttek, hogy országszerte egyre-másra szaporodtak a lőporfüstös vaskúpok, de azokat már nem dédelgette senki.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Egyéb Elbeszélés

A vesztes jutalma

Velük való viaskodásom odáig fajult, hogy megfogadtam, egyik nap, ha korábban végzek, megvárom és móresre tanítom

Tárgyi bizonyíték

A gyanakvástól a kés élénél is vékonyabb határvonal választja el a bizonyosságot. A nagyanyámnak eszébe jutott,

Egy könnyű nyugtató

Nem is múlt el semennyi idő azután, hogy az infúziós üveget nézte, a világosság mégis másképpen

Medvehistória

Ha elfelejtette volna, én most elismétlem magának, mi történt aztán, hogy Rizvan Atyimi a faluba érkezett.

Gecsemáni kert

Apám a gyapjú fejkendőt markolva tántorgott ki az udvarra, és azt kiabálta: ez földrengés!, azonnal menjünk