Ultranacionalisták

Olvasták: 1263

Az esperes gyakorlott mozdulattal bánáti rizlinget löttyintett a papné által odakészített poharakba, majd kijelentette: Akármibe mernék fogadni, hogy Plothár Béla meg a kompániája nyakig benne vannak a dologban. Kolb tanító úr nem szólt semmit, mert tudta, hogy a barátja régóta harcban áll a szövetkezet teljhatalmú igazgatójával. Plothár legnagyobb bűne az volt, hogy buzgón támogatta a focicsapatot meg a rockegyüttest, aminek következtében a templomlátogatók létszáma néhány foghíjas vénasszonyra korlátozódott. Miklovicz esperes úr alig tudott tőlük összekaparni pár dinár egyházadót, nem véletlen, hogy az olcsó kocsisbornak számító bánáti rizling lett a kedvenc itala. A helyzet egészen egyértelmű, összegzett Kolb tanító úr, meg kell találnunk azt a Köbölyt, bármi áron. Mi szükség erre?, értetlenkedett az esperes. Tudván tudjuk, hogy kivel állunk szemben, most már csak azt kéne kitalálni, hogyan lépjünk föl ellene. Köböly nélkül nem megyünk semmire, mondta Kolb tanító úr. Ez az ember ultranacionalista, tehát maga köré tudja gyűjteni a falu összes idiótáját. Háborút nyerni pedig csak hősökkel vagy idiótákkal lehet.

Az esperes úr mélyen egyetértett ezzel a kijelentéssel, és megígérte, hogy a hittanosokkal kerestetni fogja azt az embert, aki tudomása szerint Köböly néven kőborítékos levelet írt Kolb tanító úrnak. Annyira tetszik neki a vaskúp és az aranykoporsó közötti párhuzam, hogy szövetséget ajánl neki az előbbi megmentése érdekében. Köböly készségesen bele fog sétálni ebbe a kelepcébe, és ha már tudják, ki ő, eldönthetik, milyen feladattal bízzák meg a Plothár elleni összeesküvésben. Kolb tanító úr megnyugodva távozott a paplakból, de nem volt kedve hazamenni. Leült a templom előtti padra, és egész sötétedésig ott is maradt.

Aznap délután az esperes korán hazaengedte a hittanosokat, de minden gyereknek kezébe nyomott egy-egy cetlit, és a lelkükre kötötte, hogy a küldeményt haladéktalanul adják át a szüleiknek. Alig múlt el egy óra, máris becsöngetett hozzá egy majd két méter magas, szálkás arcú transzportmunkás. Azt mondta, ő az a Köböly, akit az esperes úr keres, de nem ez a lényeg. A szomszéd faluban élő szerbek el akarják vinni a vaskúpot, s nekünk kötelességünk megvédeni. Ultranacionalista volt, ahogy azt várni lehetett, ám amikor az esperes fölkérte, hogy mondjon valami bővebbet is az elméletéről, csak makogott. Közben két másik Köböly is érkezett, egyikük egy hatvanas éveiben járó köpcös parasztember volt, a másik pedig egy nyurga, hosszú hajú fiú. Mindketten azt hajtogatták, hogy ők írták a levelet, és készek vérüket hullatni a vaskúpért. Ha szó nélkül tűrjük, hogy elvigyék tőlünk, holnap már a házunkat fogják követelni!, indulatoskodott a hosszú hajú.

Miklovicz esperes úr egyiküket sem ismerte, és ebből arra következtetett, hogy vagy katolikusok, vagy a rendszerből kiábrándult szocialisták. Semmi közük nem volt a keresett személyhez. Mindez pedig azt bizonyította, hogy Kolb tanító úr elmélete csődöt mondott. Frászkarikát fognak ők összetrombitálni egy ultranacionalista idiótákból álló hadsereget! Ezek mind a hárman hadvezérek akartak lenni, és alighanem egymást taszigálták volna előre, ha tényleg meg kellett volna védeni azt a vacak vaskúpot. Szegény megalázott barátom! Szegény mi!, sóhajtozott az esperes. A kilencet kölykező hasas macska nem baszott úgy rá, mint te meg én ezzel a történettel.

Miután a három Köbölyt kitessékelte az utcára, Miklovicz esperes úrnak az a bárgyúság jutott eszébe, hogy tán elmehetne az ellenség fővezéréhez, mint annak idején Milos Obility tette a rigómezei ütközetben, amikor már minden elveszett. Megadást színlelt, de amikor a szultán elé vezették, tőrt rántott és leszúrta Murádot. Valami ilyesmit kéne neki is cselekedni, természetesen gyilkosság nélkül. Elárulhatná például Plothárnak, hogy a veje és a lánya titokban megkeresztelték az unokáját. Hatásosabb lenne, mint egy orvgyilkosság.

A szövetkezet igazgatója éppen töltött paprikát vacsorázott, amikor a felesége jelentette neki: Miklovicz esperes úr odakint ácsorog és várja, hogy bebocsássák. Plothár félretolta a tányérját, és olyan sietséggel igyekezett ajtót nyitni, hogy majdnem hasra esett az útját keresztező bernáthegyiben. Elnézést kért a rendetlenségért, aztán hatalmas bőrfotelt tolt a vendég feneke alá, majd kinyitotta a bárszekrényt. Az esperes tarkabarka whiskys, konyakos és likőrös üvegeket látott megvillanni, de Plothár csak egy bánáti rizlinget vett elő. Mi járatban nálunk, tiszteletes úr?, kíváncsiskodott, miközben egy antik szobrocskára emlékeztető dugóhúzóval nekiesett az üvegnek. A vaskúp miatt jöttem, mondta az esperes. Bizonyára az igazgató úr is tudja, hogy az emberek azt rebesgetik: eladta ócskavasnak a helyi közösség. Plothárnak egy pillanatra elakadt a lélegzete, de aztán összeszedte magát, és arról kezdett beszélni, hogy az utóbbi időben akadoznak a boszniai nyersvas szállítmányok, és a szomszéd faluban működő fémipari üzem tulajdonosa, Lázics Szvétó megígérte, hogy három utcát kibetonoztat, ha megkaphatja azt a vashalmot. Nem beszélve arról, hogy azon a telken, amelyen áll, egy új sportközpontot is föl lehetne építeni. Ez egyénként szerepel a középtávú fejlesztési tervben. Tudja esperes úr, mondta végül, és fölemelte a borospoharát, új szelek fújdogálnak mostanában. Küszöbön áll a többpártrendszer bevezetése, és az egyház rehabilitációja is. Amint azt bizonyára tudja, a kis unokámat már meg is kereszteltettük a maga egyházában.

A szövetkezet igazgatója ezután biztosította a papot, hogy a vaskúp körül minden a lehető legnagyobb rendben van, és a lakosság bizonyára örülni fog, ha megtudja, hogy a Sutjeska, az Ivan Ribar és a SKOJ Hét Titkára utcákban tavasztól megszűnik a sártaposás. Ha jól tudom, az ön barátja éppen a SKOJ Hét Titkára utcában lakik, mondta Plothár vigyorogva, és ezzel befejezettnek tekintette a témát.

A hazafelé vezető úton Miklovicz esperes azon tűnődött, hogy vajon mi lehetett igaz abból, amit a szövetkezetigazgató mondott. Nem létezik, hogy valaki ennyit tudjon hazudni egyfolytában, de amit az utcák kibetonozásáról mondott, az talán igaz lehet. És mi van akkor, ha tényleg küszöbön áll a változás? Tudott róla, hogy a lányáék megkeresztelték a kis Samut, és csak mosolygott rajta. Pár évvel ezelőtt, amikor meghirdette a rockegyüttes meg a focicsapat községi szintű támogatását, nem tűrte volna el az ilyesmit. Lehet, hogy tényleg küszöbön áll az egyház rehabilitációja? Akármi is az igazság, szerencsétlen dolog lenne most kivonultatni a népet az utcára, és fölhergeltetni, hogy Plothárék ellen kiabáljon. Még az ultranacionalistákkal is, pedig most már van belőlük legalább három. A fene essen ebbe a Kolbiba, hogy éppen most kellett megírnia azt az egyébként pocsékra sikeredett könyvecskét!

Aznap éjjel az esperes sokáig égette a lámpát a dolgozószobájában. Egy levelet fogalmazott, amely a szent semlegesség nevében szólott az általános olvasóhoz: Az a vaskúp, ott a falu szélén, mely mindnyájunknak annyira kedves, sajnos nem menekülhet meg a változások szelétől. Igazak az utóbbi időben szárnyra kapott szóbeszédek: el fogják onnét távolítani. A református egyház álláspontja ezzel kapcsolatban az, hogy el kell fogadni a kialakult helyzetet, és tiltakozó akciók helyett inkább azzal kéne foglalkozni, hogy a vaskúp emlékét minél méltóbban megőrizzük. Elvégre mégiscsak egy roncsról van szó, amelyhez túlzás lenne foggal-körömmel ragaszkodni. Azt a szeretetet, amelyet iránta tápláltunk, ezután próbáljuk meg egymás felé közvetíteni.      Jócskán elmúlt már éjfél, mikor befejezte az írást, de nem volt rest elvinni és kirajzszögezni a piac hirdetőtáblájára. Azt momentán még nem tudta, hogy a barátjának miként fogja megmagyarázni ezt a döntését, de úgy vélte, a Plothárral folytatott beszélgetés után kötelessége megakadályozni az egyre jobban elharapózó tömeghisztériát. Majd csak elboldogul valahogy Kolb tanító úrral is, legalábbis amikor aludni tért, ebben reménykedett.

Másnap korán reggel Kolb tanító úr már ott zörgött a kertkapunál, és amikor kiment hozzá, nem akart bejönni. Hogy tehetted ezt velem?, sziszegte a barátja. Rajtam röhög az egész falu, mert a piacon mindenki látta a leveledet, és most azt hiszik, megpróbálsz mosdatni. Én csak…, kezdte volna az esperes, de a barátja egy kézmozdulattal elnémította. Ne mondj semmit!, kiáltotta. Úgyis tudom, hogy megijedtél a feladattól. Nem csodálkozom rajta, mert pipogya voltál világ életedben. Hagytad, hogy Plothár elszipkázza tőled a híveket, és a jobb a békesség elvét hirdetve beérted bánáti rizlinggel. De énnekem ebből elegem van! Nem tűröm, hogy gúnyt űzzenek a tudományos munkámból, még akkor sem, ha erre rá fog menni a barátságunk. De én…, próbálkozott volna megint az esperes. Nem érdekel a magyarázkodásod!, vágott közbe Kolb tanító úr. Most lemegyek a nyugdíjasklubba, és piszkosul leiszom magam!

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Egyéb Elbeszélés

A vesztes jutalma

A két hölgy lelkesen gratulált, majd közölték, egyelőre felügyelő lesz a beosztásom. Azt hittem, viccelnek és

Tárgyi bizonyíték

Ha csak egy kicsivel is rosszabbul álltak volna a Kamjonkai Szemzők, és nem telik nekik Mercedes-Benzre,

Egy könnyű nyugtató

Frank Zappa frenetikus szólója fölrobbant, a kávéház fölrobbant, a szék, amelyen ült, fölrobbant. Ami fent volt,

Medvehistória

Ha elfelejtette volna, én most elismétlem magának, mi történt aztán, hogy Rizvan Atyimi a faluba érkezett.

Gecsemáni kert

Leguggoltam a lába elé, mert így kikerülhettem a pillantását, ami szinte osztogatta a nagyon is kézenfekvő