A vesztes jutalma

– Szóljon, ha nem hallgatnak a szép szóra, és én majd rendőrt hívok – mondta Mrs. Kovalziek.  Legszívesebben odavágtam volna a fejéhez, bizony, az kéne ide, tekintélyt parancsoló, egyenruhás rendőr, aki a

Tovább

Tárgyi bizonyíték

Ma már csak valami repedezett, öreg okulárén keresztül lehetne fölfedezni az Ungár-ház régi dicsőségét. Ez a szinte túlzottan hosszú, kevés híján utcahossznyi építmény valahogy úgy emlékeztet hajdanvolt önmagára, ahogy a homok alól

Tovább

Egy könnyű nyugtató

A kórházban biztosan tekintélyes hallgatóságra lelt volna, ha képes elmesélni, mi történt vele, de csak feküdt a lepedő alatt. Hol a forróság rázta, hol meg a hideg, talán mert az ablakon betóduló

Tovább

Ultranacionalisták

A környék legfőbb nevezetessége egy vaskúpnak mondott épületmaradvány volt. Kint magasodott a falu szélén, és szakasztott úgy nézett ki, mint valami fémrudakból, lemezekből összetákolt görbe várkastély. Akinek romantikázni támadt kedve, befeküdhetett a

Tovább

Medvehistória

Ha elfelejtette volna, én most elismétlem magának, mi történt aztán, hogy Rizvan Atyimi a faluba érkezett. Lehet, hogy már nem emlékszik, de maga akkor már vagy három hónapja Béresnél, a mozigépésznél dolgozott.

Tovább

Gecsemáni kert

Az a rozsdás vasszög, amelybe apám belelépett, mintha a föld gyomrából türemkedett volna elő. Talán egy régi ácskapocs maradványa lehetett, mert jól látszott rajta, hogy elkészítésének idején négyszög alakúra kalapálták, de így,

Tovább