Novella

– A könyvéről van szó fiatalember – mondta a szerkesztő, és lerázta a hamut a félig szívott cigarettájáról. Régi motoros volt ebben a szakmában, talán az utolsó, aki minden nélkül itta a

Csakúgy, mint az erre kiérdemesült férfiak többségét, az agg professzort is ádvent utolsó napjaiban hagyta el a felesége. A szegény, jóravaló asszony harmincvalahány év után megunta azt, hogy a száraz könyvek és

Balázs bácsi sietve igyekezett a kocsma felé. Nyár vége volt, már érződött egy kicsit a hűvös. Néhány nap, és kezdődik az iskola. De nem itt – nézett kicsit elkomorodva a régen bezárt

Panyóka néni tisztes özvegyként éldegélt a faluban, a templomtól a negyedik házban. Régi kis ház volt, középen konyha, két oldalt a két szoba, ahogy régen dukált. Amivel kiegészítették a hatvanas évek végén

A szeretet ünnepéhez számos olyan hiedelem és rögeszme kapcsolódik, amelyeket már rég betemetett az idő homokja, és mi hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy nem is léteznek többé, pedig csak nem látjuk őket

A zsákfalu – nevéhez híven – olyan település, ahova egy út vezet befelé, és egy  – ugyanaz –  kifelé. Ez annyire egyszerű, mint ahogy a zsáknak is csak egy szája van. A falu kiskocsmájában

Nem nézett a tükörbe juszt se, anyja hiába kérlelte. Minek? Kit érdekel, hogy áll az a hülye szemüveg? Eddig is ronda volt, a homlokán kirügyeztek a pattanások, orra körül virítottak a szeplők.

– Jó napot szomszéd, egy csipetnyi hülyeségre volna szükségem. Kisegítene? – Milyen tisztaságúra gondol? – Natúrra, fűszerezés és külön ízesítés nélkül. Házi használatra lesz. – Őszintén szólva, van hülyeségem, de csak kevés.

A tábor fehér sátorkupolái – mint valami kimeríthetetlen utánpótlással rendelkező, örökkévalóság felé törekvő zarándoksereg – a végeláthatatlan messzeség felé vonulva bukdácsoltak a kopár dombokon. A tábor fölötti hegytetőn, ahonnét elszomorító, ámde kíméletlenül éles

Már hetek óta úgy bongott fölöttünk a hőség, akár a félrevert harang. Recsegős, mély zümmögése forró tűzgombócokban hatolt be a tüdőnkbe, zörgette, rázta hörgőnk bolyhait, beletúrt a hajszálerek füzéreibe, és mikor mindezt

José Ferreira da Silvát tavalyi (2014-es) portugáliai körutazásom során ismertem meg. A coimbrai egyetem lépcsőjén üldögélt és csakúgy, mint a társai ajándéktárgyakat próbált rásózni a turistákra, hogy némi tanulmánysegítő bevételhez jusson. Csakhogy

Történt egyszer, hogy a miniszterelnök egy hosszú repülőút során véletlenül belekukkantott az egyik asszisztense nyitva felejtett könyvébe. Nem érdemes elhallgatni azt a tényt, hogy az asszisztens kissé elbóbiskolt, és mert a miniszterelnök

,,Hát kérem, ez eddig halvány volt, kérem. Mint mezei pillangó hányása a zöld rétre, annyi nyomott hagyott a labdarúgás történelemkönyvében.  Gyenge volt, mint kilencvenéves apáca a kemoterápián, berúgva. Én még a mérkőzés

A tó napról napra közelebb jött hozzánk. Napról napra. Riadtan ébredt álmából reggel steve 23. Nem értette, miért álmodja ezt. Nem is gondolkodott – arról már rég le is szokott – gyorsan

Elszaladt a nap, mint ahogy mindig is tette, az idő múlik láthatatlan hámokkal húzzák az idő lovai. A csillagok elszabadultak a sötét ég végtelenében, hol összegyűlnek egy isteni teremtmény szemeiben. Mesél a