A bebábozódás után
Engem nem a mosoly mögött
Megbúvó tartalom érdekel,
Sokkal inkább a két véglete,
A két szegmens,
A két pólusa.
Nincs két egyforma zug
A halandók testén.
Ennélfogva lehetséges-e,
Elképzelhető-e akár az is,
Hogy a száj megvonaglása
Két teljesen ellentétes mozgatórúgó
Erőfeszítésének eredménye?
Mint a nap s a hold, a yin és yang,
Az ártatlan kislány és a céda
Egy személyben?
Hogy az idő előrehaladtával
A gyerekkori göncök piros pöttyei
Egy estély folyamán
Buja dekoltázzsá
Nyúlnak?
O
A kerek formák megnyugtatóak.
Egység, örök, kezdet és vég
nélküli, kitöltött terület,
saját farkát rágcsáló kígyó,
koncentrikus körökbe rendezett
magvak egy gyümölcs húsában,
világos és sötét töltőszín
harmonikus váltakozása,
a halhatatlan égi lény
fél lábának lenyomata,
az élet vizének kiloccsanása,
martalékának nedves foltja.
A bizonytalanságot önmagából kizáró,
Örökörvényű, bájos kerekség.
Őrangyalok pecsétnyomai
a fizikai síkban
materializálva.
Ha újranő a sorsfonal
Szarkák vagyunk.
Trónolunk sárvárunkon.
Gombszemünket kitölti
áhítatunk aranylása.
Míg kósza álomképek után kapkodunk,
hagyomány-talapzatunk felszakadozik,
s fel sem tűnik létünk
sorvadó gyökere,
akárha lapulevél árnyában
elsurranó kövigyík
elmosódó iramlása lenne.
Kovácsoltvas ágyunkba burkolózva,
hályogos szemünk düllesztve,
kérges kezünk a levegőt markolászva
üldöznénk az eltékozolt
ék-perceket,
a bankjegyekre váltott
szellemi örökséget.
Padló reccsenése hallik
a kísértet súlytalan léptei nyomán.
A halál révésze
fejcsóválva veszi tudomásul:
Végső szalmaszál gyanánt
leszakítottuk a gyík farkát.