Loading...
Ön most itt van:  Home  >  Hírek  >  Reflektor  >  Aktuális téma

Amikor a szavahihetőség elegyedik a nagyotmondással

Szerző:    /  2018-10-02  /  

Találtam egy érdekes hírt, ami arról szólt, hogy egy bűn ronda amerikai nő beperelte a szüleit a tőlük kapott csúnyasága miatt. Alaposan kidolgozott beszámoló volt, és mert Amerikából már ennél bizarrabb információk is napvilágot látnak, teljesen hihető. De aztán kiderült, hogy ez egy álhír, magyarul hoax. Az ilyesmit faluhelyen pedig nem szabad komolyan venni. Városon még csak-csak, de faluhelyen a hírek hót komolyak. Amit a pletykarádió a piac URH hullámhosszon közvetít, az hétszentség. Más kérdés, hogy ezek a pletykák sem mindig igazak, bár rendszerint van bennük némi eszencia. Szándékosan nem mondtam valóságot, ez ugyanis nézőpont kérdése. A tét ebben a mostani, internetes világban ugyanis a valóság, ami úgy tűnik, kezd kicsúszni a kezünk közül.

Régen a valóság szemmel látható, kézzel érinthető és füllel hallható volt. Láttuk a tévében, megfogtuk a piacon, vagy bemondta a rádió, mi pedig hittük a szemünknek, a kezünknek és a fülünknek. Pedig ez is csak virtuális valóság volt, mert az állampolitika (licencelt kifejezésem) akkor és úgy vezetett meg bennünket, ahol és amikor akart, de valahogy belenyugodtunk, hogy ez van, ezt kell szeretni, ami meg ettől távolabb vagy kívülebb esett, az nem érdekelt bennünket. És nem is érdekelhetett. Hatóságilag.

A változást az internet hozta meg, de nem azonnal, mihelyst kialakult, mert kezdetben az információtovábbítást mindenki tisztességesen és komolyan vette. Az internetet sokáig a konkrét tényeken alapuló és ezekhez kötődő, vagy belőlük kifejlődő történések csatornájaként kezeltünk, eszünkbe sem jutott szánt szándékkal olyasmiket hazudozni, amelyek túlmentek egy bizonyos határon. A helyzet az utóbbi néhány évben változott meg, éspedig annyira, hogy a neten kavaró híreket ma már nemcsak a krónikus hiszékenységben szenvedők vélik hivatkozási alapnak. Itt van például ez a ronda amerikai nő, aki állítólag előnytelen kinézete miatt perelte be a szüleit. Tegyük egymás szívére a kezünket – a hölgyek a férfiakéra, a férfiak a hölgyekére – és valljuk be, de jó hangosan: ugye, mindnyájan elhittük ezt a marhaságot? Nem csoda, mert ettől sokkal meredekebb állítások galaktikus ködfelhői kavarognak a neten, hol egymást erősítgetve, hol cáfolgatva egy olyan kaotikusan bizarr történésekből képződött univerzumban, amely köszönő viszonyban sincsen ezzel az érzékszerveink által felfogottal.

Mindebből szervesen következik az, hogy nemcsak a környezetünknek van vége, hanem az információ hitelességének is. Az utóbbit ugyanis ma már nincs mihez mérni. Nem működik a rendszerváltás előtti „két tábor ” effektus, hogy az okosabbak a másik oldalról érkező, eltorzított hírekből meg a mieinkből leszűrhessék az kompromisszumos igazságot. Vagy elhiszünk mindent és belekerülünk egy mátrixhoz hasonló látens világba, ahol a bölcs tanácsok és az áltudományos tanulmányok szabályozzák a realitást, vagy örökös kételyben, mindent gyanakvással fogadva idegeljük magunkat olyan kérdésekben is, amelyeket régebben attól a bizonyos pletykarádiótól fenntartások nélkül befogadtunk.

Ez az okfejtés egy sokkal bővebb elemzést is megérdemelne, de én nem tudok elszakadni attól a bizonyos szüleit beperlő amerikai nőtől, aki bár nem létezik, mégis olyan, mintha létezne. Mert ha ő maga nem is valós személy, az eset abszurditása miatt érzett felháborodásunk maga a legtőrőlmetszettebb igazság. A hozadéka ennek az, hogy az eset kapcsán készek vagyunk ítélkezni és ítéletet hozni, ami már minden csak nem virtuális cselekvés. A képzelet és a valóság itt, ezen a ponton találkozik össze, és elegyedik egymással. Úgy tűnik, szétválaszthatatlanul.