Loading...
Ön most itt van:  Home  >  Nemzetközi valóság  >  Aktuális téma

A szomszédot lelövik, ugye?

Szerző:    /  2018-09-12  /  

Saját lakásában lőtt le egy férfit egy amerikai rendőrnő, mert azt hitte otthon van, és a férfi betolakodó. Amennyire abszurd ez a történet, legalább annyira titokzatos is. Talán segítené megoldást, ha minden apró részletről beszámolhatna a sajtó, ám a jelentések eléggé szűkszavúak. Gyanítom azért, hogy ne fokozzák még jobban a már így is meglévő szégyent.

Aki tehát, hozzám hasonlóan, meg kívánja fejteni ezt a rejtélyt, megbízható háttérinformációk hiányában csak a fantáziájára hagyatkozhat. Odáig rendben van, hogy egy amerikai kertvárosban minden ház egyforma, na de a zár?! A nő miért nem vette észre, hogy a kulcs nem passzol a zárba? Vagy ha passzolt, miért nyitotta ki? Létezhet, hogy be sem volt zárva az ajtó? Akkor meg belépve miért nem tűnt fel neki, hogy más mintájú a szőnyeg, a kandallón meg nem plüsnyuszi ül, hanem egy szantálfából faragott párduc. Persze az is lehet, hogy a globalizáció következtében ugyanazok az ikeás bútorok vannak mindenütt, és nagyjából ugyanolyan módon elrendezve, de akkor is őrült nagy primitivizmus és felületesség kell ahhoz, hogy az ember összekeverje a saját lakását a máséval. Nekem például az enyémmel szakasztott megegyező alternatív valóságban biztos támpontot nyújtana a levetett zoknim illata. Ez vaksötétben is száz százalékos biztosítékot nyújtana számomra, hogy otthon vagyok-e vagy sem.

A hetvenes években láttam egy szovjet vígjátékot: arról szólt, hogy egy ipse véletlenül összekeverte a saját lakását egy magányos nőével és ebből happy enddel végződő bonyodalmak teremtődtek. A darab nem csak az emberi kapcsolatok paródiája volt, hanem a szocializmusé is. Az idősebbek talán még emlékeznek rá, hogy alig volt áruválaszték: székből, ágyból, párnahuzatból ugyanazt kapta mindenki az egész KGST-ben, nem beszélve arról, hogy minden lakótelepen volt egy Lenin utca. Most viszont kiderült, hogy a világ azóta semmit sem változott: hiába dúskálunk minden jóban, képtelenek vagyunk megkülönböztetni magunkat és/vagy az életterünket a többiektől.

Persze az mindent megmagyaráz, ha a rendőrnő be volt tépve, bár mentsége akkor sincsen. Viszont valamit mégis hozzátett ehhez a szédületesen modern, túl- és agyonszabályozott valósághoz: ráébresztett bennünket arra, hogy minél nagyobb a jólét, annál kisebbek a különbségek, sőt, egy bizonyos szint után el is tűnnek teljesen. Hogy miért van így, az külön eszmefuttatást érdemelne, de talán az is a létező okok között szerepel, hogy ezzel a bizonyos jóléttel párhuzamban növekszik bennünk a figyelmetlenség, amivel egészen addig nincs semmi baj, amíg nincs a kezünkben csőre töltött fegyver.