Védőbeszéd a vasi könyvtárosért

2018.02.22.
Olvasták: 787

A legnagyobb pénzügyi csalásokkal és vesztegetésekkel azonos arányban teregeti a bulvármédia azt a hírt, hogy egy vasi könyvtáros ellopott 336 könyvet, miáltal több millió forint kárt okozott. Minden bizonnyal nem lett volna ügy a dologból, ha a cuccot magáncélra használja föl – mondjuk, asztalláb-alátétnek, hogy ne billegjen –, ám ő eladta a szajrét, aminek következtében egy kulturális területen mozgó Rinaldo Rinaldini kerekedett belőle.

Ezt az embert a média ott ócsárolja, ahol éri, én viszont meg szeretném védeni. Részben azért, mert gyerekkoromban még úgy tanultam, könyvet és virágot lopni szabad. A tanítás arra egyáltalán nem terjedt ki, hogy az ellopott könyvet mi céllal hasznosítjuk, tehát az eladása sem lehet olyan nagy bűn. Főként, ha megtippeljük, mekkora havi fizetéssel rendelkezhet egy könyvtáros, függetlenül attól, hogy vasi vagy nem vasi. Gondoljunk csak arra, hogy a politikusok mekkora összegeket változtathatnak át köddé, és fakadjunk sírva. Ebből az összevetésből különösen izgató lehet az a kérdés, hogy egy könyvtáros vajon miből szerezhet magának mellékest? Kirázza a régi kiadványokból a könyvskorpiókat és eladja a haleledelnek? Mert más nemigen jöhet számításba.

Nem értem azokat sem, akik ebből az ügyből a pénzüket követelve balhét csináltak: a kiadók – már amelyikük könyvtári jelenlétre pályázik – nem adnak ki könyvet állami támogatás nélkül, vagyis abban a pillanatban, hogy a kiadvány elhagyja a nyomdát, pozitív nullán állnak könyvelésileg. Az a kevés példány, amit sikerül nekik értékesíteni, a „talált pénz” kategóriáját testesíti meg. Amúgy pedig a könyvtárból vajon kinek hiányzott az a néhány kötet? Az egereknek, akik belőle vacsoráznak?

Számomra ez az ember nem büntetést, hanem kitüntetést érdemel. Egyszerűen azért, mert vevőt, azaz piacot talált a könyveknek. Hatalmas fegyvertény ez médiasegítség nélkül, mi több: égbekiáltó csoda. Nagyon érdekelne, milyen módszerrel, trükközéssel sikerült elsóznia a szajrét. Szívesen ellesnék tőle néhány mesterfogást, hogy legalább a saját könyveimet el tudjam passzolni, ha pedig a viszkishez hasonlóan filmet forgatnának róla, azt okvetlenül megnézném.

Azt nem tudhatom kinek a könyveit érte ez a megtiszteltetés, de hogy nem az enyéimet, az biztosabb, mint hogy holnap is nap lesz. Mondom: kitüntetném, magasztalnám ezt az embert, mert a nehezebb utat választotta. Olyan korban hitt a könyv értékesíthetőségében, amikor a csili-vili könyvesboltok is konganak az ürességtől.

Remélem, ez a szegény ürge hamar túlteszi magát a vegzáláson és folytatja megkezdett nemes tevékenységét. Természetesen nem arra biztatom, hogy lopjon továbbra is ész nélkül, de azt hiszem, nem én lennék az egyetlen, aki szívesen lépnék vele üzleti kapcsolatba: tetszőleges mennyiségű példányt átadnék neki a könyveimből, amit a kereskedelemben lévő árrés szerint értékesíthetne. Könyvkiadói, terjesztői múltamból rémlik, a haszonkulcs ez esetben odaver a 40-50%-hoz, tehát a lopás illúziója teljesen legális esetben is adott.

Csak halkan jegyzem meg, hogy a könyvterjesztő vállalatokat ezért még senki sem rángatta bíróság elé.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: