Loading...
Ön most itt van:  Home  >  Hírek  >  Reflektor  >  Aktuális téma

Hogyan hallgassunk végig egy expozét

Szerző:    /  2018-02-13  /  

Bizonyára mindenki került már olyan helyzetbe, hogy valamilyen konferencián egy magasan pozícionált, ember előadását kellett figyelnie. Az ilyen kaland mindig fájdalmas. A magas röptű eszmefuttatás ugyanis a legritkább esetben sem vesz tudomást az emberi természet azon jellemvonásáról, amelyet röviden úgy jellemezhetnénk: béketűrés. Általános érvényű megállapítás, hogy az ember csupán rövid ideig és különleges kényelmi feltételek megléte közepette tűri a békét, mert figyelme az előadás elvontságával hatványozott arányban hajlamos az elkalandozásra.

Mivel a konferenciákon elhangzott szövegek viszonylag ritkán tartalmaznak szaftos pornográf részleteket, az irántuk tanúsított érdeklődés gyorsan alakul át tömény szenvedéssé. Mit tegyünk ebben az esetben? Hogyan viselkedjünk, és mivel kössük le magunkat, hogy a tortúrát minél csekélyebb mértékben tépázott elmével túléljük?

A beszéd hallgatása közben nyilván el kell foglalnunk magunkat valamivel. Kezdetnek az is jó lesz, ha megpróbálunk értelmet lelni az elhangzottakban, ám ez a kör négyszögesítésével vetekedő feladat, tekintve, hogy a szöveg kuszasága önmaga hosszúságával arányos. Emiatt nem árt, ha már a kezdetekben a részletekkel foglalkozunk. Megfigyelhetjük például, hogy a beszélő kezében milyen vastag a paksaméta, és hogy az elolvasott lapokat milyen gyakorisággal csúsztatja be a többi alá. Ha relatíve gyorsan, akkor kb. 16 pontos betűvel nyomtatta az anyagot, tehát van rá esély, hogy néhány órán belül végez. Ám ha a lapok kínkeserves lassúsággal vándorolnak a halom alá, a kaporszakállú Úristen se ment meg bennünket az elhúzódó szenvedéstől.

Ez esetben a figyelem elkalandoztatását javasoljuk. Idézzük föl a múltunkból azokat az emlékeket, amikor kisiskolás korunkban végig kellett hallgatnunk az igazgató bácsi hasonlóan terjengős évnyitó beszédét. A nosztalgiázás átsegíthet bennünket a krízisen, de aztán óhatatlanul is ránk törnek azok a fiziológiai nyűgök, amelyekről egy sztriptíz bárban rendszerint nem veszünk tudomást. Ilyen például annak fölismerése, hogy püffed a lábunk, meg hogy a teremben piszkosul meleg van. Az is előfordul, hogy a mögöttünk ülőnek büdös a szája, és mert ő is szenved, mint valami sárkány szuszogja tarkónkra a bűzét. Ha a terem közepén, vagy hátsó részében ülünk, megfigyelhetjük, ki hogyan helyezkedik, dülöngél vagy vonaglik az előadás ideje alatt, ami szintúgy szórakoztató lehet.

Később fölfedezzük, hogy öltözékünk ott is szorít, ahol eddig még sohasem. Megpróbálhatunk lazítani rajta, de a szelek kiengedését mellőzzünk, mert a tapasztalatok szerint bármennyire is igyekszünk diszkrétre venni a figurát, a lebukás szinte kódolható. Gondoljunk inkább valami vidám, fölemelő dologra, és arra hogy ez még mindig jobb, mint követ törni If szigetén.

Ha ez sem segít, vessük le a pulóverünket, és formázzunk belőle kispárnát, amit a vállunk meg az állunk közé gyűrve szenderedjünk el. A szöveg ugyanúgy belopakodik majd az álmainkba, ahogy egy nézve felejtett tévéműsor, de ez most nem rémálmot hoz nekünk, hanem kellemesen döngicsélő méhkas igézetét.

Ezután nem lesz más dolgunk, mint teljesen átadni magunkat ennek az érzésnek, és trallalázva, szökdécselve nekilendülni az előttünk megmutatkozó tavaszi mezőnek, és addig menni, és menni a sok üde virág között, amíg valaki meg nem bökdös bennünket, hogy túl hangosan horkolunk. Ez lesz a bizonyítéka, hogy mint a fekete halál esetében a tüsszentés, az expozéhallgatás nevű csúnya kórság igenis túlélhető. Csak fogcsikorgató elszántság és egy adag vakhit kell hozzá.

Tudnivalók a szerzőről

Eblegor von Trottle

A Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegének vendégprofesszora. Nemzetközi hírű irodalomfizikus, az írás és az atomfizika kapcsolatának kutatója.