Lucaszéke

2017.12.12.
Olvasták: 864

A távoli múlt ködébe vesznek azok az idők, amikor kiskölökként sejtelmes célzásokat hallottam a Lucaszékéről, meg hogy erről az eszközről karácsony estéjén, az éjféli misén leleplezhetők a boszorkányok. A velem született racionális gondolkodás miatt nem értettem, mi keresni valójuk van a boszorkányoknak az éjféli misén – miért nem mennek ők is a kocsmába, ahogy a rossz lányok –, de ha veszélyesen kívánnak élni, hát legyen. Mert az kizárt, hogy a papság intézményének ne akadjon egyéb eszköze is a leleplezésükre. A széket ugyebár apránként kell farigcsálni, szerelgetni, ami ebben a mai világban fölösleges időpazarlás: miért nem lehet készen is megvásárolni? Mondjuk úgy, hogy Kínában legyártják nagy tételben, aztán bepermetezik valamilyen szerrel, amitől Lucaszékké változik.

De maradjunk a boszorkányoknál, pontosabban az üldözésüknél. Az hihetnénk, Könyves Kálmán óta ez a szokás háttérbe szorult, és aki boszorkány, háborítatlanul űzheti az ipart – pláne úgy, hogy az egy főre jutó Lucaszékek száma a közösségi média térhódítása óta a nullához közelít –, de nem: még ma is létezik boszorkányüldözés. Újabban ezt zaklatásnak hívják, és egészen más indíttatásúnak vélik, mint az eretnekséget. Vegyük sorba a közös vonásokat: anno a boszorkányokra elég volt ráfogni, hogy azok, és a sorsuk meg volt pecsételve. Nem kellettek bizonyítékok, nem volt ügyészi vizsgálat, nem volt Strasbourg sem ok okozati összefüggések végtelen láncolata. A boszorkányság jogerőre emelkedéséhez elég volt a vád, és azt a szerencsétlent, akit ez a bélyeg eltalált már vitték is a máglyára. Elvileg bebizonyíthatta volna az igazát, például a vízpróbával, ám ez az elvárttal ellentétben úgy működött, hogy akkor adott felmentést, ha a delikvens tartósan lent maradt a mélyben.

Lehetetlenség nem észrevenni, mennyi hasonlóság van a modern zaklatás és a boszorkánykergetés között: 1) mindkettőnél elég egy szóbeli kinyilatkozás arról, hogy az illető boszorkány, illetve zaklató 2) a közösség megvetése, haragja, bosszúja, azonnal lecsap a megvádoltra. A boszorkányt tömlöcbe vetik, a zaklatót kiközösítik, vagy virtuálisan földbe döngölik, azaz semmissé teszik addigi munkásságát 3) jogerős bírósági ítélet egyik esetben sem szükséges 4) a vád szóbeli közlés alapján válik ténnyé, konkrét kézzel fogható bizonyítékok nem szükségesek 5) a vádló sosem köteles fölfedni, milyen szerepe volt a megvádolt boszorkánnyá illetve zaklatóvá válásában 6) a vádló mindkét esetben ártatlan, a megvádolt viszont alapból bűnös.

Mindezt azért mondtam el, mert ez a Lucaszék-dolog talán a zaklatók leleplezésére is használható lenne. Bevinnénk az éjféli misére, fölállnánk rá, körbehordoznánk a pillantásunkat, és meglátnánk, melyik tisztes családapa vagy köznagyság viseli magán a zaklatás tülökszarvait. A baj csak az, hogy ők nagy valószínűséggel messzire elkerülik ezeket a necces helyeket, úgyhogy inkább hagyjuk a csodába ezt a babonaságot és maradjunk a médiánál. Az sokkal biztosabb.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: