Legyen önnek is varánuszpöcse!

2017.06.21.
Olvasták: 639

Olvasom, hogy Indiában a varánuszok szárított pöcsét árusítják szerencsehozó talizmánként. Az eszköz a megszólalásig hasonlít egy ritka növény gyökerére, amelyről azt tartja a fáma, meghozza a gazdája szerencséjét. Mivel a varánusz pimpilijéhez könnyebb hozzájutni, mint a szóban forgó növényhez, kézenfekvő, hogy ezzel próbálják átverni a gyanútlan vásárlókat.

Az ember mit sem sejtve elmegy a delhii bolhapiacra, hogy vegyen magának egy szerencsehozó gyökérvirágot, és egy aszalt fütykössel tér haza. Innentől pedig a logikus magyarázat is megvan arra, miért nem köszönt be hozzá a szerencse.

Elvileg ugyan előfordulhat, hogy a varánusz himbilimbije mégis megcselekszi azt, amit megkövetel tőle a jogos tulajdonosa, ám ez csak ritka kivétel. Ha a csumóka viselője mondjuk, nyer a lottón, az csak egyszeri, elszigetelt eset lesz, mint a nyugat-európai merényletek, azzal a különbséggel, hogy ez esetben az lesz a normális, ha a jó széria úgy szakad meg, mintha elvágták volna.

És most térjünk rá szegény varánuszokra, amiket azzal vert meg a sors, hogy a csumaverőjük hasonlóságot mutat azzal a bizonyos szerencsehozó növénnyel. Számukra a teszem-toszom vessző nemhogy a gondtalan jólétet, hanem azt a fajta jogfosztottságot hordozza, amelynek tárgya maga az emlegetett eszköz. Mindebből tehát az a tanulság, hogy a szerencse lehet bár százszorosan is forgandó, akinek túl díszes hozzá a pöcse, az bizony ráfaragott.

Más kérdés, hogy egy a miénkhez hasonló, felvilágosult világban a varánusz palavessző semmivel sem bírhat csekélyebb spirituális jelentőséggel annál a bizonyos gyökérnél, amelynek pótlására rendeltetett. Aki hisz benne, könnyen ráfoghatja, hogy neki köszönheti az éppen nyakába pottyant szerencséjét, mint ahogy az eredeti, tanúsítvánnyal együtt árult talizmán is csődöt mondhat. Ebben az esetben lép előtérbe az esztétika, mert ami a megítélésüket illeti, vizuális élmény tekintetében az eredeti és a hamisítvány bizony pariban vannak egymással.

Aki tehát úgy dönt, varánusz pöccsel kergeti meg a bokrok aljára visszavonult szerencséjét, semmivel sem lesz eredménytelenebb, mintha a sajátját venné elő és csóválná meg mágikus formulák mormolása kíséretében. Természetesen ez csak a hímneműekre vonatkozik, a hölgyek bizony kénytelenek vállalni az átverés kockázatát. Mindezt és a nevetségesség kockázatát elkerülendő, talán mégis az volna a legüdvözítőbb, ha letennénk erről a haszontalan ügyködésről, és beletörődnénk abba, hogy működő szerencsehozó talizmán nem létezik.

Legalább addig, amíg a kínaiak nem kezdenek varánuszpöcsöt gyártani – műanyagból.

Ne hagyja ki ezt sem: