Miért volt muszáj Tarzannak ordítania?

A kérdés jogos és izgalmas, bár első ránézésre tán nem mindenkinek. Ha viszont rávilágítunk arra, hogy Tarzan alapjában véve két ok miatt ordíthatott, már árnyaltabb lesz a kép. Ez a két ok pedig magától értetődően vagy művészi vagy politikai alapú. Más magyarázat – szeszély, hóbort, szerelmi bánat – Tarzan jellemét ismerve nem jöhet számításba.

Vizsgáljuk meg az első lehetőséget: nem minden alapot nélkülöz az a feltételezés, hogy Tarzan a művészet oltárán áldozva ordibált olyan kacifántosan, ahogy. Az általa bemutatott intonációt sokan próbálták meg utánozni – bevallom, én is –,  a legcsekélyebb eredmény nélkül. Nincs róla tudomásom, de merészen feltételezem, hogy korunk legnagyobb operaénekesei sem álltak ellent a kísértésnek, ám annak rendje és módja szerint csődöt mondtak, amikor az áiáiái-zásra tevődött a hangsúly. Jogos tehát a megállapítás, hogy Tarzan nagy esztrádművész volt, mi több: a dzsungel aranyhangja. Ha egy lendületesebb indamozgást követően kieresztette a hangját, arról másnap biztos szalagcímben adott hírt a Dzsungel Élet hajnali kiadása. Ennek dacára mégsem lehetünk száz százalékig biztosak abban, hogy hősünket kizárólag a művészet ambicionálta. Mert hát kinek üvöltözhetett? Csupa botfülű, dilettáns majomnak, akik még egy fát sem tudtak kivágni, nemhogy a magas C-t. Talán az énekes madarak körében számíthatott volna némi népszerűségre, ám azok meg a művészekre jellemző irigységükkel figyelemre sem méltatták.

Marad tehát a politika, mert tévedés azt hinni, hogy a dzsungelben nincs a mi társadalmunkban megszokott véleményütköztetés. A fák és lombok útvesztőiben sem megy minden simán, és az, hogy az ellenzék mást gondol, mint amit a kormánypárt, a gigászi lapulevelek árnyékában is bevett szokás. De ott az ilyesmit sokkal egyszerűbben intézik el, mint az emberek világában: az erősebb megeszi a gyengébbet és a vita lezárul. Tarzan viszont úri gyerekként – tudjuk róla, hogy egy angol lord leszármazottja – nem folyamodhat ilyen drasztikus eszközökhöz. Nem beszélve arról, hogy ha teszem azt differenciája támadna egy elefánttal, vitapartnerét hiába próbálná elfogyasztani, fizikailag képtelen lenne rá, ezért nem marad számára más, mint az eszement üvöltözés. Ebben utánozhatatlan és  verhetetlen, de nem a hangerőt tekintve, mert abban Oroszlán Samu és King Kong bácsi is nagyobbat tud domborítani, hanem a kiadott hang összetettségében. Az, ami utánozhatatlan. Aki nem hiszi ezt, alapítson pártot és próbáljon meg hozzá hasonlítóan kampányolni.

Erről a témáról a Facebookon egy közvélemény-kutatást is lefolytattam. Ezen a linken tekinthetők meg a valóban tanulságos válaszok.