Loading...
Ön most itt van:  Home  >  Homo Criticus  >  Filmekről  >  Aktuális téma

Hologramot a királynak

Szerző:    /  2016-11-03  /  

hologram

Kötve hiszem, hogy van olyan kiegyensúlyozott, stabil idegállapotú európai ember, aki Szaúd-Arábiába kívánkozik. Nincs ott se sör, se combra tapadó női nadrág, se politikai másféleség, van viszont homok meg teveszar, és vannak futurisztikus városok, amelyek az olajból nőttek ki, és ágaskodnak szinte az égig. Azt pedig már végképp nem tudom elképzelni, hogy ezen az országon bárkinek viccelődni támadjon kedve. Részben azért, mert aki ilyesmire vetemedik, könnyen szembetalálja magát az iszlám gyalázásával – lehet, hogy én is súrolom ezt a kategóriát pusztán azzal, hogy megemlítem –, ez pedig ebben az agyoniszlamizált európai világban egyenlő a halálos ítélettel. Éppen ezért tűnik veszélyesen furcsának, és egyben figyelemkeltőnek, hogy Tom Hanks Hologramot a királynak (A Hologram for the King, rendező: Tom Tykwer) című vígjátékának helyszíne Szaúd-Arábia.

Mielőtt akár egy árva trailert is láttam volna a produkcióból, kénytelen voltam megemelni a süvegem a produceri szándék előtt. Aki ebből az országból képes kisajtolni akár csak egy Móricka-viccel fölérő humoradagot, megérdemel minden tiszteletet, már ami a szándék nagyratörőségét illeti, mert mint minden másban, ebben a dologban is az evés a puding próbája.

A szóban forgó film egy magyar földön kevéssé ismert amerikai bestseller szerző, bizonyos Dave Eggers azonos című regényéből készült. A könyv állítólag a kultúrák ütközéséből származó félig abszurd, félig vicces helyzetekre épül, kötőanyaga pedig az adott környezetben honos bürokrácia. Főhőse egy végtelenül szerencsétlen amerikai manager, aki magánéleti csődje után Szaúd-Arábiában köt ki. A rábízott IT csapat vezetőjeként el kell adnia a szaúdi királynak egy szupermodern hologram-technikát. A feladat nem tűnik bonyolultnak, de a sivatagi országban nem az Amerikában megszokott ritmusban pereg az élet. Fokozza a bajt, hogy a bemutatót a nagy büdös semmi közepén, egy sátorban kell megtartani. Ezen a helyen áll majd valamikor a király által megálmodott csodaváros, de amikor Alan Clay (Tom Hanks) odaérkezik, még csak egy markológép vesztegel az út szélén, a kezelője pedig a hernyótalpas láncán hűsöl.

Hősünk hamar szembesül azzal, hogy errefelé a határidő fogalma a bizonytalansággal egyenértékű. Minden halasztódik és odázódik, majd pedig lassan semmivé foszlik, akár a homokdűnék közt heverésző kavicsok. Alan hamar szembesül azzal, hogy ebben az országban semmi sem úgy működik, ahogy kéne, itt például kocsit sem vezethet. Felfogad hát egy sofőrt, a kissé flúgos Yousefet (Alexander Black) aki rozoga járgányával hozza és viszi egyik helyről a másikra. Elvileg neki néne az abszurditást és a helyzetkomikumot behozni ebbe az egyébként eléggé vontatott, eseménytelen történetbe, de ami tán más helyeken – például keletebbre – prímán működhetne, itt valahogy üresnek és erőltetettnek tűnik. Már az is fura, hogy mint minden helybéli, Yousef is remekül beszél angolul, nyugati zenét hallgat, és nagy nőcsábász. Folyton attól retteg, hogy annak a nőnek a férje, akivel kokettál, föl fogja robbantani a kocsiját. Talán ezen a szálon is el lehetett volna vinni a sztorit, és belehajszolni Alant valamilyen abszurd családi komédiába, de ez az ígéretes vonal csupán vakszál, mert megmaradunk a sivatagba száműzött, tétlenségre kárhoztatott IT manager se nem szórakoztató, se nem vicces nyűgeinél. A legnagyobb poén például az, hogy folyton összetörik alatta a szék, ami valljuk be, már Stan és Pan idejében sem váltotta meg a világot.

Amikor Alan szembetalálja magát valamilyen bürokratikus vagy kulturális akadállyal, sosem az ő személye vagy a helyzet megoldásának különleges volta válik érdekessé, hanem az, hogy milyen szörnyű hely Szaúd-Arábia. A történet kulcsmomentuma az a dráma, amikor Alan fölfedez egy púpot a hátán, és azt megpróbálja kimetszeni egy késsel. A kísérlet vége az lesz, hogy orvoshoz kerül, és a kezelés alatt megismerkedik Zahrával (Sarita Choudhury), a korban hozzáillő, válófélben lévő doktornővel. A daganatról kiderül, hogy műteni kell, és mert ezt a doktornő végzi el, kettejük sorsa végleg összefonódik.

A legjobb jóindulattal is csak közepesnek rangsorolható film legnagyobb ütőkártyája (vigyázat szpoiler!), hogy a nagy nehezen összehozott királyi bemutató után kiderül: ugyanezt a technológiát a kínaiak fele annyiért, fele annyi idő alatt le tudják szállítani, így a király nemes egyszerűséggel őket választja. Ez a tömör filozófiai mondanivalója az egész produkciónak, ami ugye, ordenáré közhely. Tom Hanks végig egy fáradt, kifacsart, öregedő férfi benyomását kelti, az a közeg pedig, amelyben mozgolódni kényszerül, már önmagában is elég nyomasztó.

A Hologramot a királynak emiatt komédiának túl tényszerű, dokumentumdrámának pedig túl fiktív ahhoz, hogy élvezhető legyen. A happy endes befejezés után olyan érzés motoszkál az emberben, hogy ez a filmet, és vele együtt az egész olajon úszó, irracionális gazdagságának hologramjában imbolygó Szaúd-Arábiát jobb lesz mihamarabb elfelejteni.