Loading...
Ön most itt van:  Home  >  Elméleti síkság  >  Esszé  >  Aktuális téma

A cowboy esete a ló megkötésével

Szerző:    /  2016-10-05  /  

cowboy_i

Korai gyerekkorom óta nem hagy békén a kérdés, hogy a cowboyok vajon miért vetik rá lazán a gyeplőt a lókikötő fára, és miért nem csomózzák meg úgy, ahogy az parasztosan elvárható?

Ha például a lónak az a gondolata támad, hogy kicsivel odébb kéne vonulni, csak megrántja a szíjat és már mehet is. De tegyük fel, hogy a ló a helyén marad: ez a laza, szinte nem is létező kötés nem fogja megakadályozni a tolvajokat abban, hogy ne pattanjanak föl a hátára, és ne vágtassanak el vele a kies messzeségbe.

A filmbéli lómegkötés ellentmondásossága annál nyilvánvalóbb, minél mélyebbre ásunk a dolog mögé. Nem szükséges bizonyítgatnunk, hogy a vadnyugaton a ló volt a legnagyobb érték. A cowboy fölszerelésében első helyen ő szerepelt (a kiegészítő kellékeivel együtt, úgy, mint nyereg, patkó, összetekert pokróc, stb.), aztán jött a pisztoly, a kalap és a mellény. Mai analógiával élve olyasmi lehetett, mint egy drága sportkocsi. De ki hallott már olyat, hogy valaki csak úgy, nyitott ajtókkal vesztegelni hagyja a kocsiját egy rossz hírű helyen?

A ló elégtelen kikötése ezt a nevetséges abszurdumot testesíti meg, és számomra most is – több ezer western megtekintése után – az a legfurcsább, hogy ez ügyben mindmáig nem emelt szót a Nézők Nemzetközi Szövetsége. Lehet, hogy másnak ez bagatell, de én minden egyes alkalommal, amikor a főszereplő leszáll a lováról, és csak ráhajlítja a szíjat a fára, úgy érzem magam, mintha a rendező szemközt köpne. Ez így sohasem működhetett, mert ugye, nem valószínű, hogy a vadnyugat lovai egytől egyig beletörődő, jámbor teremtmények voltak, mint ahogy az is kizárt, hogy a tolvajok csak urbánus vidékektől távol űzték az ipart.

A tudomány és a paraszti logika közös perspektívájából nézvést erre a talányra csupán egy, vagy legfeljebb másfél magyarázat létezik: a cowboyos filmek hőskorában még annyira drága volt az alapanyag, hogy a rendezők nem fecsérelhettek el filmmétereket egy ló szabályos kikötésének bemutatására. Lehet, hogy egy elszigetelt eset még nem okozna gondot, de vegyük számításba azt, hogy egy filmben hány alkalommal fordul elő lókikötés, és máris rábólintunk a dologra. Nem beszélve arról, hogy ez az alapjában véve közömbös eset hány perccel hosszabbítaná meg a cselekményt. Aztán meg itt van az, hogy a cowboyok talán nem is tudtak rendes csomót kötni. Kivéve persze a lasszócsomót, de hogy nézett volna ki, ha a lovaikat is ezzel a bonyolult, inkább akasztófára való kötésmóddal rögzítik?

Mindezt figyelembe véve, alighanem érthető, miért épült be a cowboyfilmes mitológiába ez a nevetséges ostobaság, de számomra akkor is illúzióromboló. Jól tudom, nem várhatom el az, hogy egy húszfős rablóbanda minden egyes tagja oldásmentesen kikötözze a lovát, de könyörgöm, legalább a seriff tegye meg ezt néhanapján! Tőle, mint a törvény emberétől elvárható lenne legalább ennyi pedantéria, ami akár a jelzés szintjén szét is sugározhatna a filmben. Azt az üzenetet közvetítené, hogy íme, ezen a vad és gyalázatos vidéken is vannak még normális észjárású emberek, tehát nem veszett el teljesen az értékmegőrzés és a rendszeretet ősi eszméje.

Őszintén remélem, hogy ezt az írásomat azok a jövőben cowboyos filmeket forgató rendezők is olvassák, akik eredeti szándékuk szerint a régi, hamis módon köttetnék ki lovaikat a szereplőikkel, de most, hogy szembesítettem őket a valósággal, haladéktalanul át fogják íratni a forgatókönyvet. Kicsit bánom már, hogy nem vettem még be ebbe a körbe a vécére menés ügyét, mert ez a másik, ami zavar: a több ezer általam megszemlélt cowboyos filmben egyszer sem láttam olyan jelenetet, hogy a főszereplő hóna alatt egy összegyűrt újsággal elballagott volna a rekettyés irányába. Ez mindig a negatív figurák kiváltsága volt, bár velük is olyan ritkán történt meg, hogy egyik kezemen meg tudnám számolni.

Mondom, kár, hogy nem vettem előrébb ezt a témát, mert legalább annyira érdekes, mint a lómegkötés, de érzem, hogy a jegyzetírói türelmem a végéhez közeledik, és ez gyaníthatóan egybeesik az olvasói türelem végességével. Talán majd legközelebb.