Jönnek, jönnek az ünnepek

2015.12.18.
Olvasták: 692

Egy évben több is van. Ünnep. Állami, egyházi, állandó, mozgó, munkaszünettel megtisztelt /más napon persze ledolgozandó/. Családi: névnapos, születésnapos, évfordulós (néha felejtendő). Naptárban – vagy a szívekben- pirossal kiemelt.

A december viszi a pálmát, mindenen szempontból, így ünnepileg. Beszáll az össznépi készülődésbe (gerjeszti) a média, reklámok nyomatják ezerrel, szólnak a csingilingik a szuper-és hipermarketekben. Most jött el az ideje, hogy minden árunak tűnő tárgy kikerüljön a raktárak polcairól, eldugott sarkaiból – mélyen áron alul, soha vissza nem térő alkalomként – a pultokra, vállfákra, kirakatokba. A csak két csomag szaloncukor akasztóért betévedő gyanútlan vásárló már csak azt veszi észre, hogy az ötödik megpakolt szatyor már csak a hóna alatt lel helyet, pénztárca üres, bankkártya lecsupaszítva.

A Mikulások/Télapók már kipipálva, a gyerekek gyomorrontása kikúrálva, a fejetlen csoki figurák majd jók lesznek felolvasztva a zserbó tetejére. Az adventi koszorú megvan, csak le kellett porolni, jó a tavalyi.

A főtéren élethű jászol, méteres gyertyák mellett önkéntesek mérik műanyag tányérba a langyos gulyáslevest, a sor egyre hosszabb. Valahonnan a Mennyből az angyal dallamát sodorja feléjük a hideg északi szél.

Sötét nincs este se, hisz kigyúlnak a fények középületeken, parkokban, családi házakban , panelek erkélyein foszforeszkáló rénszarvasok, zuhatagszerűen aláomló ezüst/arany füzérek között egyre kopottabb piros ruhás Mikulások próbálják elérni az ablakpárkányt, mint alkalmi álomtolvajok.

A lassan pislogó fények jótékonyan eltakarják a málló vakolatot. Az ablakoküvegek mögött villanygyertyák fényében fagyöngy kókadozik kopott vázában. A kis-és nagykereskedelem, üzletláncok, piacok, vásárok, kézművesek, mindenféle árusok feldíszítettek, kipakoltak, beáraztak, állják a rohamot. S bár egyre szegényebbek leszünk (statisztika!), mégis többet vásárolunk (statisztika!).

Mert minden évben – kerül amibe kerül – megvesszük, hazavisszük, becsomagoljuk, fa alá tesszük, kibontjuk, örülünk/örülnek – vagy úgy tesznek, majd jó lesz valakinek, vissza lehet cserélni.

Mert minden évben – kerül amibe kerül – beszerezzük, megfőzzük/sütjük, ízlik (tavalyi jobb volt), megmarad, lefagyasztjuk, kitesszük a kuka tetejére (elviszik), kidobjuk (elviszik). Minden évben megfogadjuk, hogy jövőre másképp, aztán mégse.

Egy nagyáruházban voltam, majdnem önszántamból. Karácsonyi pompa, díszek, zene, ahogy dukál ilyenkor. Hihetetlen akciók egy csomó mindenre. Fenyőre is. Élethű műfenyőre. /Van már 3D-s sőt 4 D-s is, de most csak a hagyományosan műről). Szóval ott álltak kicsit megemelt emelvényen a műfák. Kicsik és nagyok és még nagyobbak. Zöldek /ugyan kérem, ezek még hasonlítanak is úgy-ahogy az igazira/, kékek /alakul a helyzet/, fekete / morbid azért/, fehér /ezt eleve belepte a hó, fogjuk rá/, és végül, mint hab a tortán, pink /ami nem rózsaszín, de hajaz rá egy kicsikét/. Ez szegényke, ez a pink, ez volt a legrondább. Kajla, ferde, összekócolódott áltűlevelekkel. Ha lett volna kidobni való pénzem, talán megveszem. Megsajnáltam.

Az ünnepek meg jönnek, megállíthatatlanul.

fenyo

Salánki Anikó

A Regénytár 2014-es jubileumi novellapályázatának első helyezettje.

Ne hagyja ki ezt sem: