Loading...
Ön most itt van:  Home  >  Ajánló  >  Pályázatok  >  Aktuális téma

Jubileumi novellapályázat 2014 – eredményhirdetés és összefoglaló értékelés

Szerző:    /  2014-12-28  /  

Az idén tízéves Regénytár egész évben tartó novellapályázattal ünnepelte ezt a netes viszonylatban matuzsáleminek számító életkort. A honlapon közzétett, és kampányolás helyett inkább csak az internet hullámaira bízott felhívásunkban nem adtunk meg semmilyen tematikai megkötést, de minden érdeklődőt arra kértünk, mondandóját próbálja tíz szabványflekk (1 flekk = 1800 leütés, szóközökkel) terjedelmén belül kifejteni. Véleményünk szerint már a tíz flekk is erősen súrolja a netes tűrőképesség felső határát, de mivel a közfelfogás szerint itt húzódik a novella és az elbeszélés közötti választóvonal, meg kellett adnunk ezt az engedményt, amit aztán pályázóink jelentős része ki is használt.

Pályázatunknak nemcsak a jubileum emlékezetesé tétele volta célja. Szerettünk volna olyan tehetségeket is fölfedezni, akik megérezvén honlapunk különlegességét, a pályázat után itt maradnának a lap körül. Ma már nem okoz gondot egy weblap statisztikáinak minden részletre kiterjedő feltérképezése, ezért némi csalódottsággal állapítottuk meg, hogy a pályázók – egy tucatnál is kevesebb kivételtől eltekintve – az eltelt tíz hónapban nem sokat foglalkoztak a Regénytárral. Nem mélyedtek el benne, nem derítették föl a rejtett értékeit, ami önmagában még nem is meglepő, hiszen irdatlan mennyiségű anyagról van szó, de egymás írásait sem tartották figyelemre érdemesnek. Hiába alkalmaztuk azt a trükköt, hogy a munkák véletlenszerűen, más-más sorrendben jelentek meg, a saját írásuk jelentette biztos ösvényről csak kevesen távolodtak el.

Mi bezzeg elolvastuk mind a négyszázhuszonhét beérkezett írást – volt, amelyiket többször is –, és 215 pályázónknak meg is adtuk a közlés nyilvánosságát. Ha valaki mégis vette a fáradságot, és az egész anyagot átböngészte, megállapíthatta, hogy igen nagyvonalúak voltunk. Gyakorlatilag minden olyan írást közzétettünk, amely nem tiporta lábbal a jó ízlést és nem hirdetett uszító, gyalázkodó vagy az aktuálpolitika területére durván begyalogoló eszméket – kapásból vágtuk ki például egyik pályázónk Üzsd (sic!) a cigányt! című opuszát, és azt a novellát, amelyben a család karácsonyra megsütötte, majd jó étvággyal elfogyasztotta az egyik rokonát –, de ugyanilyen szigorúak voltunk a terjedelem túllépőivel is. Szerkesztőségi titkárnőnk, V. Vilma, ha nem is rögtön, de végül mindenkinek küldött visszaigazoló levelet, a nagy kapkodásban még azoknak is, akik az október 30-i határidő után postázták a művüket. A nekik továbbított visszaigazolásokat a zsűri később abból a megfontolásból érvénytelenítette, hogy gyakorlatilag tíz hónap állt rendelkezésre a novellák beküldését illetően, ezért aki elkésett, csak önmagát hibáztathatja.

Egy-két szabályosan elfogadott munka ennek ellenére mégis kimaradt, ami nyilván a mi hibánk, de mentségünkre legyen mondva, hogy a több száz novella rendszerezését egyetlen ember végezte, mégpedig volontőr alapon. A határidő letelte után éppen ezekre a hibalehetőségekre gondolva, megjelentettünk a honlapunkon egy hírt, amelyben további két hét haladékot adtunk azoknak, akik a visszaigazoló levél vagy a netes publikáció elmaradása, hiánya miatt reklamálni kívántak, de ezt a lehetőséget csupán egyetlen pályázónk használta ki. Fontos tudni, hogy a zsűri ezeket a visszaigazolt, de adminisztratív hibák miatt nem publikált novellákat is elolvasta és a döntése meghozatalánál mindegyiket figyelembe vette.

Izgalmas vizsgálódás tárgyát képezte számunkra az is, hogy a beérkezett írások milyen keresztmetszetét adják a nagy és jelentőségteljes múltra visszatekintő magyar novellisztika 21. századi utánpótlásának. Mi, a Regénytáron sosem rejtettük véka alá azt, hogy azt az igényes szórakoztató irodalmat szeretnénk újjáéleszteni, amelynek kultúránkban jelentős hagyománya van. Karinthy Frigyes, Heltai Jenő, Örkény István és Vaszary Gábor neve csupán egy-egy vakító fényforrás azon a képzeletbeli lámpasoron, amely a régmúltból a mához vezeti az olvasót. És mivel ez az irodalmi sznobok számára elképzelhetetlen minőségi szórakoztatás a világirodalomban nem is annyira fehér terület, ha a Regénytár valódi működését és mechanizmusát szeretnénk megérteni, gondoljunk Mihail Afanaszjevics Bulgakov, Stephen Leacock vagy éppenséggel Mark Twain munkáira. Regényeik és rövidprózáik ékes bizonyítékát adják annak, hogy a könnyedség is van annyira értékálló, mint a világ borzalmasságát feltáró kapitális munkák. Szerintünk – és ezt akár hitvallásként is értelmezhetik – a világ önmagában is elég borzalmas ahhoz, hogy elkedvetlenedjen tőle az ember, és ha ehhez még az irodalom is hozzáteszi a maga adagját, csak ront az amúgy sem rózsás helyzeten. Éppen Bulgakov a jó példa arra, miként lehet és kell a könnyedség látszata mellett tőrdöfésnek is beillő kritikával illetni azt a rendszert, amely a fent emlegetett borzalmakért felelős. Ezt a hozzáállást, hangot és felfogást kutattuk akkor is, amikor a rávetettük magunkat a beérkezett írásokra. A sivatagi vándor víz iránti epekedésével kerestük bennük az irónia és az önirónia kiterjedt oázisait, de majd mindegyik ígéretről kiderül, hogy csak múló délibáb.

Most, hogy a munka dandárja mögöttünk van, egyfajta tanulságként kijelenthető, hogy a magyar novella jövőképe pályázatunk színszűrőjén keresztül alapvetően a szomorúság, a depresszió, a kilátástalanság tónusait mutatja. Humor, szín, egyszerűség alig fedezhető fel a pályaművekben, és az is szembetűnő, hogy a többség a novellát valamilyen brutális – valós vagy képzelt – életélmény minél kimódoltabb leírásával azonosítja. Sok esetben a formai és szerkezeti ismeretek is hiányoznak, aminek többnyire az egyébként remek alapötlet látja a kárát, mert a hamis, hatáskeltő befejezés elrontja az egyébként következetes alapossággal végigvitt írást. Összességében elmondható, hogy jubileumi novellapályáztatunk szomorú lenyomatát adja az egész kárpát-medencei valóságnak és annak a részben mesterségesen kreált, részben egyfajta örökségként magunkkal cipelt hangulatnak, amely olyanná teszi irodalmunkat, amilyen.

A rutinosabb pályázók biztosan tudják, hogy ilyenkor, a ciklus végén, amikor a rovancsolásra sor kerül, azt szokás hajtogatni, hogy a pályázat sikeres volt. Ha a számokat nézzük, mi sem panaszkodhatunk, mert azok után, ahogy (nem) hirdettük ezt a kezdeményezést, fele ekkora népszerűségre sem számítottunk. Megható és megtisztelő ez az érdeklődés, és az a sok kedvesség meg figyelmesség, amellyel a pályázók a leveleikben elhalmoztak bennünket. Mindennek tudatában és fényében jelentjük tehát ki, hogy a novellapályázatunk várakozáson felül teljesített. Ha csak egy rövid időre is, de megteremtette a Regénytár körül azt a közösségi légkört, amelyre mindig is vágyakoztunk. Most viszont fordulóponthoz értünk, mert tudván tudjuk, hogy minden pályázónk diadalmaskodni szeretne, és mivel ez nem lehetséges, sokan lesznek csalódottak, sőt, talán sértődöttek is. Bármennyire szeretnénk, ezt nem tudjuk kiküszöbölni, mert ez a jelenség éppen olyan velejárója az irodalmi pályázatoknak, mint a nagy fehér cápának a kalauzhal. Annyit viszont a személyes tapasztalatok pókhálós kézirattartójából is előkaparhatunk és megoszthatunk mindenkivel, hogy ez a mostani döntésünk csak egy részben kényszerűségi, részben pillanatnyi állapot lenyomata. Nem biztos, hogy azokból lesznek majd sikeres írók, akik most a díjainkon osztozkodnak, mint ahogy arra sincs semmilyen garancia, hogy a zsűri az univerzumban föllelhető abszolút, megkérdőjelezhetetlen igazságot fogja képviselni. Letagadhatatlan tény, hogy olyan írást, amely minden tekintetben megfelelt volna az elvárásainknak, nem találtunk, de rábukkantunk néhány ígéretes munkára, amelyek közel azonos színvonalat képviselnek. A kiválasztott művekben a fentebb kifejtett elemeket és jelzéseket keresve talán több eszenciát találtunk, ezért nagyon sokan maradtak a tágabb mezőnyben átlagon felüli íráskészséggel, csupán azért, mert a technikai tudáson kívül mást nem sikerült hozzátenniük a választott témájukhoz. Meggyőződéssel hisszük, hogy ha mélyen magába tekint, minden érintett érzi ezt, ezért nekik is azt üzenjük: a világért se keseredjenek el. Ez a szép, de számtalan buktatóval telehintett pálya elsősorban a küzdelmekről szól, amelyeket az írónak jobbára egyedül, önmagával kell lefolytatnia. A Regénytár egyben írói műhely is, amelyben többszörösen díjazott, szakmai körökben elismert majszterek méricskélik a segédek által reszelt munkadarabokat. Szívesen segítenek mindenkinek, aki elfogadja és betartja a munkavédelmi előírásainkat. Azt viszont nem árt tudni, hogy fejlődést serkentő módon szigorúak vagyunk mindenkivel, akár a sokat látott, régi vágású lakatosmesterek, de azért nem kell megijedni, az elrontott fűrészrámákért senkinek sem osztogatunk nyaklevest.  🙂

A zsűri döntése alapján első díjjal tüntettük ki A szfinksz című írást, második helyezést ért el a Recsegj, Sokol, recsegj!, harmadik pedig a Holdfény a tavon. Dicséretben és különjutalomban részesült a Zsombor, a Szerelmi történet, a Vakrepülés, a Haverok, Az öreg halála, A nyaklánc, a Parázs és láng valamint A kunyhó című pályamunka. A szerzőket hagyományos postai levélben fogjuk értesíteni a díjátadás időpontjáról és helyszínéről.

 

Tudnivalók a szerzőről

Benői Sztipán

Lapunk megbízott főszerkesztője, redaktor, tápszergyáros, több iskolaújság és irodalmi periodika (egyebek mellett a Tébolyda című, a kortárs magyar irodalom színe-javát felvonultató antológia) szerkesztője, szerzője, a Rejtő Jenő által kabarétréfa-szereplői rangra emelt Bebői Ede tápszergyáros dédunokaöccse.