Loading...
Ön most itt van:  Home  >  Hírek  >  Reflektor  >  Aktuális téma

Példányszám, óh!

Szerző:    /  2014-12-29  /  

Már mögöttünk van, és a múlt ködös homályába vész a karácsonyi könyvvásárlási roham, amelynek során a kiadók megvalósítják évi könyveladási rátájuk kb 9/10-ét. Ezekben az újfent beköszöntött nyugalmas időkben az ajándékként kapott könyvek félredobottan, odébb toltan várakoznak arra az állapotukra, amelyet röviden úgy jellemezhetnénk: méla közönybe ágyazott, megérdemelt feledés. A könyvesboltok ennek jegyében ismét normális széljárású, gyér népsűrűségű helyekké váltak, ami okot adhat a sok bejglievéstől mérgezéses tüneteket fölmutató, munkamániás újságíróknak, hogy hosszabb-rövidebb publicisztikákban jellemezzék és elemezzék a magyar könyvkiadás és -terjesztés jelenlegi állapotát.

Az a megcsontosodott vélemény, mely szerint a helyzet kétségbeejtően siralmas, erősen hajlik a közmegegyezésre. A terjesztés nem az igazi, ellentétben a könyv árával, ami nagyon is az, olyannyira, hogy aki passzióból könyvet, netán könyveket vásárol, jócskán megérett egy alapos vagyonosodási vizsgálatra. Aki csak a kis lábaujjával is benne van ebben a bizniszben, látja, érzi, hogy a könyv körül valami nagyon nincs rendjén. Sem a terjesztés metodikája, sem az állami támogatás módja nem az igazi, ráadásul azt a keveset, ami a könyvpiacból még megmaradt, a ponyva uralja. Ezt olvassák a metrón, a rendelőben, a liftben meg minden egyéb helyen, ahol az ember hadakozni kényszerül az idő lassúdad múlásával.

Az újságcikkek nagyjából itt érnek véget, pedig írói szempontból csak most kezd izgalmassá válni a dolog. Nincs olyan saját kötettel rendelkező, önmagát írónak tituláló humanoid szerzet, aki ne vágyna arra, hogy mindenütt és ész nélkül olvassák. Mit nem adna azért, ha csupán csak egyszer is megpillantana valakit, hogy az ő kötetébe mélyedve csorog a nyála, de fájdalom, ez ritkábban következik be, mint az egész Földet megsemmisítő nagy bolygóegyüttállás. Jól tudja, milyen gondokkal küzd a kiadója, és azt is, hogy csak minimális példányszámban adta ki a könyvét, ezért keserű belenyugvással, de tudomásul veszi a helyzetet, és beáll azok közé, akik a régi szép, művelt nép könyvterjesztő vállalatos időket sírják vissza.

Addig a pontig tehát eljutottunk, hogy mindennek kulcsa a példányszám. Ez az a paraméter, amit a kiadó a lehető legminimálisabbra próbál lesrófolni, és ez az, amivel a terjesztő cégek nyeglén dobálóznak. Nem gondolkodik el senki azon – főként nem az író –, hogy tán ettől kellene visszafejteni az egész bulit. Az író a neten, vagy ha jó médiakapcsolatokkal rendelkezik, akkor a tévében meg a rádióban bejelentené, hogy egy új könyv megírására készülődik. A lehető legrészletesebben kifejtené, milyen lesz ez a mű, mitől válik különlegessé, és miért érdemes előfizetni rá. Mert bizony ez a mágikus momentum: a könyvekre ugyanúgy kéne gyűjtögetni az előfizetőket, ahogy régebben az újságokra. Egy bizonyos idő után, amikor összejönne az a példányszám, amely miatt már érdemes volna belevágni a könyv megírásába, az író nekidurálná magát és annak rendje-módja szerint legyártaná a szöveget. A kiadó ebből hajszálpontosan annyi könyvet készítene, amennyi név, cím, telefonszám, stb. szerepelne a mű előjegyzési listáján. Még szebb volna, ha az előfizetők személyesen a nyomdába zarándokolva vennék birtokba a példányukat – természetesen csak azután, hogy kipengették az árát – , mert így még szállítási költséget sem kéne nekik felszámolni. Hogy félreértés ne essék, mostmár elárulom: mindvégig a hagyományos, papír alapú könyvről beszéltem, nem pedig az ún. e-kiadványokról, amelyektől a legújabb kutatások szerint krónikus álmatlanságot lehet kapni.

Ilyen egyszerű volna megoldani ezt az egész mizériát, csak azt kéne szabványok közé illesztve letisztázni, hogy mi az a példányszám, amelytől már érdemes megírni a könyvet. Ha engem kérdeznének, azt mondanám: egy.