Loading...
Ön most itt van:  Home  >  Elméleti síkság  >  Esszé  >  Aktuális téma

Sör, asztal, Spinoza

Szerző:    /  2013-11-30  /  

„Egy gondolatot egy másik gondolat határol. Ellenben gondolat nem határol testet, sem test gondolatot” – írja Spinoza (Etika, 1677). Nézzük meg, egyetértünk-e vele, ha a mindezt egy szűkebb univerzumban, a kocsmák bensőséges világában értelmezzük.

Első cáfolatként a záróra környékéről vegyünk egy élethelyzetet. Egy, már erősen elhasználódott polgár a söntésnél üldögél, a világ nagy dilemmáin gondolkodik. A másik, szintén komoly szinten tudatmódosult szubjektum odalép hozzá, és fejbe veri egy korsóval. Világosan látszik, hogy itt a gondolatot egy reális fizikai test határolja – attól kezdve a páciens többé nem gondolkodik.

De evezzünk némiképp békésebb vizekre, hiszen nem mindennapi eset, hogy korsót emelünk embertársainkra avégett, hogy határolhassuk némiképp a gondolatait. A túlzásoktól tartózkodva – a túlzott béke tespesztő posványát elkerülve – vegyük példának a következő mondatot: „Ha beleiszol a sörömbe, rád borítom az asztalt!” Az ivás gondolatát itt az asztal mint test határolja. Nem az asztalborítás gondolata, mert ez az inni szándékozó fejében nem lehet bizonyos – kételkedhet, hogy ténylegesen bekövetkezik-e az asztalborítás, amennyiben a sörbe való beleivásra szánja el magát. De nem is a sörét védelmező illető gondolata határolja az esetleges ivási gondolatot, mert a sörre áhítozó nem tudhatja, hogy a másik valóban arra gondol-e, amit ő feltételez. Ha bizonyosságot keres az asztalborítással megfenyegetett egyén, az csakis az asztal lehet mint határolásra képes dolog. És az asztal test, ez kétségtelen.

Az asztalborítás mint aktus: tett. Nem gondolat, mert időben később következik be, legfeljebb ez az idő igen rövid, és kellően hirtelen természet kifejlesztésével a minimálisra csökkenthető, de nullára soha. És bármilyen dolog önmagával csak akkor lehet azonos, ha minden pillanatban azonos vele. A tett nem lehet test sem, hiszen a test csak végrehajtja vagy elszenvedi a tettet.

Ha mégis bekövetkezik a tiltott kortyintás, rögvest borul az asztal: tett határol tettet. Nézzük meg, igazolható-e ezzel Spinoza állítása. Amennyiben a test tett lenne, mondhatnánk, hogy test határol testet. De ha a test tett lenne, a sörre vágyó ember maga lenne a sörivás, és ezzel a gondolat (a sörivási szándék) válna értelmetlenné – miért gondolnék az ivásra, ha magam vagyok az ivás? –, és nem is gondolkodna senki ezen az egész földgolyón. Ez pedig elképzelhetetlen, hiszen ez esetben mindenki csak a tévét bámulná napestig.

Igaza lenne Spinozának akkor is, ha a tett és a gondolat lenne azonos minőség. Bár ezt már kizártuk a kettő egymásutánisága okán, de ha netán mégis tett lenne a gondolat, már az ivásra gondolás is ivás lenne, és a tett szükségtelenné válna, tehát senki sem vetemedne tettekre az univerzumban. Maradna a tévénézés, ami józan ésszel egyszerűen nem képzelhető el.

És végül akkor is igazolható lenne Spinoza tétele, ha mind a test, mind a gondolat tett lenne. De ez már tényleg sok lenne a jóból, ez félrehajítaná úgy a tetteket, mint a gondolkodást. Bután és lustán heverésznénk szerteszét az elporladásig. És hiába jönne másodjára el Jézus, eszünkbe sem jutna feltámadni, hiszen az is tett, és egyébként is: azt sem tudnánk, mi az.

Mi a helyzet akkor, ha a tett két dolog uniója, ha ezen unió létrejötte maga a határolás aktusa? Ez a feltevés is szemben áll Spinoza úr elgondolásával, hiszen gondolat és gondolat uniója (tehát egymás határolása) az olyan állításokkal illusztrálható, mint „szeretnék az ivásra gondolni” vagy „elképzelem, hogy jólesik egy feles” – és ezek vajmi kevés gyakorlati értelemmel bírnak. A test és test uniója meg nem más, mint maga a fertelmes pornográfia.

Praktikusabb a gondolat és a test unióját feltételezni a tettben:

Sör (test) + ivási szándék (gondolat) = ivás (tett),

avagy

Sörivó (test) + ivási szándék (gondolat) = ivás (tett)

De melyik egyenlet a helyes? Az iváshoz (tetthez) a szándék (gondolat) mellett testként sörivó kell, avagy sör? A két egyenlet fúziója tűnik leginkább helytállónak:

Sörivó (test) + ivási szándék (gondolat) + sör (test) = ivás (tett)

Ha feltevésünk helyes, vagyis a határolás maga az unió, újra Spinoza elgondolásának ellenkezőjére jutunk. De rendezzük át a képletet, hátha mást mutat:

Sörivó (test) + sör (test) = ivás (tett) – ivási szándék (gondolat)

Egyenletünk mindkét oldalán nulla áll. Bal oldalon a sörivó lenyeli a sört, és ezután megszűnik sörivőnak lenni, marad az üres korsóba bambulás. A jobb oldal pedig az ivási szándék nélküli ivást írja le, ami akaratszabadságot feltételezve szintén nem létező jelenség. Ebből következik, hogy amennyiben netán mégis test testet, gondolat gondolatot határol, nem jön létre mozgás, csak egy álló, változás nélküli, statikus rendszert kapunk. Dinamikus helyzetekben viszont – amelyek még ha épp állnak is, potenciálisan képesek a mozgásra, ahogyan a sör és a borítandó asztal jelenete – az első mozdulatra elválik a test a testtől, gondolat a gondolattól.

A fenti egyenletek nem számoltak az idővel. Ha viszont mint folyamatot szemléljük a jelenséget, ezt látjuk:

Sör (test) + ivási szándék (gondolat) → nulla

Magyarán: a folyamat végére a test és a gondolat kioltotta egymást, elfogyott a sör, kielégülvén elszállt az ivási szándék. Megszűnik az örökké bizonytalan dinamika, édesded statikusság lengi be mikrovilágunkat. És végre határolhatja test a testet, gondolat a gondolatot – összeborulhatnak a szesztestvérek, ivócimborák, és buja táncba kezdhet két gondolat egymást határolva: az „igyunk még” és a „ne igyunk többet”.

Kedves Baruch, egészségünkre!

Tudnivalók a szerzőről

Bornemissza Ádám

Remek zenész, író, szerkesztő, tipográfus. Igazi modern renaissance ember.