Utolsó napok a Marson

2013.11.04.
Olvasták: 590

A sci-fiben is létezik egy realista vonulat, ami nem a Csillagok háborújából meg a Star Trekből ismert módon kezeli a világűrt, hanem úgy, ahogy technológiánk pillanatnyi fejlettsége számunkra elérhetővé teszi. Ebben az irányzatban nincsenek hipertér ugrások és bizarr, idegen fajok, amelyek – annak dacára, hogy kocsányon lógó szemük van és hogy sokkal inkább hüllők, mint emberek –, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag kiválóan beszélnek angolul.

A realista sci-fi emiatt elég szűk mozgástérrel rendelkezik, pontosabban ha a teljesen érdektelen és túl közeli Holdat meg a földi szemmel kénköves, izzó pokolnak minősülő Vénuszt leszámítjuk, akkor csak a Marson tobzódhat. De ezzel a hellyel meg az a baj, hogy egyre inkább bebizonyosodik: csak egy sivár, vörös kősivatag. Wells idejében még bátran és büntetlenül lehetett kicsiny, zöld emberkékről fantáziálni, akik egy szép napon majd megtámadják, és technikai fölényükkel leigázzák a Földet. Aztán kiderült, hogy a marsi civilizáció bizonyítékaként elhíresült mars-csatornák nem többek optikai csalódásnál, és lényegében ez volt, ami utat nyitott a realista sci-fi előtt. Már ami a földön kívüli dolgokat illeti, mert attól a pillanattól, hogy bebizonyosodott: a Marson per pillanat nem létezik élet, a vele foglalkozó forgatókönyvek és regények ősrégi fosszíliákból reinkarnálódó misztikus erőkkel, vagy az élet határán bujkáló, primitív, ám halálos veszélyeket rejtő életformákkal szembesítik az odautazó asztronautákat.

A Mars emiatt szinte kimeríthetetlen terep a realista sci-fi számára. Amióta pedig a számítástechnika maga alá gyűrte a filmes látványtervezést, egymást érik a Marson játszódó, kifogástalan nézői élménnyel csábító produkciók. Az egyik legújabb darab a Ruairi Robinson nevéhez fűződő The Last Days on Mars című horrorelemekkel tarkított thriller.  Számomra a rendező neve teljesen ismeretlen, az IMDb-ben is csak annyit sikerült róla kiderítenem, hogy filmes karrierje 1999-ben indult és ez az első nagyjátékfilmje. Mindez még nem jelent semmit, mert Az utolsó napok a Marson ettől még lebilincselő is lehetne, de sajnos nem az. Megpróbálom kifejteni, miért.

Kezdjük a sztorival: Az első nagyszabású Mars-expedíció már a hazatérésre készülődik, amikor az egyik utolsó talajvizsgálat során primitív bakteriális jelekre utaló leletre bukkan. A szenzációs fölfedezést meg is kell erősíteni, ezért még egy próbafúrást végeznek, ám ekkor végzetes baleset történik: a fúrógépet kezelő kutató alatt beszakad a talaj, és gépestől, mindenestől lezuhan egy mély barlangba, ahol azonnal életét veszti. Mivel a hely a központtól távol van és közben be is esteledik, a testet csak később próbálják meg kiemelni, ám amikor erre kísérletet tesznek, döbbenten tapasztalják, hogy a hulla eltűnt. Ezzel egy időben egy összeaszott, múmiaszerű, elpusztíthatatlan zombi támadja meg a kutatóállomást, és kezdetét veszi a rémálom.

A tapasztalt sci-fi rajongók erre biztosan csak legyintenek, mondván, hogy tele a padlás ilyen és hasonló motívumkora épülő filmekkel, és bizony mélységesen igazuk van. A forgatókönyv finoman szólva sem túl eredeti, de ez nem feltétlenül hátrány. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az Alien-sorozat sem volt éppen úttörő a maga elpusztíthatatlan szörnyetegével, ám ezzel a kultikus produkcióval ellentétben az Utolsó napok a Marson nem dicsekedhet értékelhető színészi teljesítményekkel. Ruairi Robinson csupa olyan típusfigurát mozgat, akiknek nincs más dolguk, mint szépen, egymás után kimúlni a legyőzhetetlen gonosz ellen folytatott harcban. A látvány megfelel a 2013-as műszaki színvonalnak, vagyis a zöld háttér és az After Effects teljesen kiiktatta a korai Mars-filmek díszletvilágában annyira zavaró, és még a vaknak is föltűnő gipszből gyúrt tájképek illúzióromboló hatását, de jóformán ez minden, ami a film javára írható.

Embere válogatja, de nekem az sem tetszett, hogy a sorsdöntő események éjjel történtek, gyér megvilágításban, ráadásul a manapság divatos, ide-oda rángatott kézi kamerás rögzítéssel. Így valószínűleg olcsóbb lett a film, ami a rengeteg szoftveres megoldás miatt egyébként sem lapította ki a producerek pénztárcáját. A végeredmény egy zombifilmbe vegyített sci-fi lett, és mint ilyen, tucatáru. Mélyebb tartalmat keresni benne nem érdemes, de a műfaj megszállottjait valószínűleg nem is ez fogja motiválni, amikor letöltik vagy jegyet váltanak rá. Lelkük rajta.

Utolsó napok a Marson (The Last Days on Mars) Színes amerikai sci-fi, 98 perc, 2013.
Rendezte: Ruairi Robinson; Szereplők: Liev Schreiber, Romola Garai, Elias Koteas. Értékelés: 3

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: