Légió

2013.03.28.
Olvasták: 706

Nincs kellemesebb passzió, mint egy hideg, havas tavaszi estén – 2013 hírhedten zord márciusáról van szó – belefeledkezni valami jó kis kommersz horror sci-fi be. A közszolgálati csatornákon ilyesmire egyszerűen nincs esély, de akinek van türelme végigpásztázni az egymás sarkát tipró filmcsatornákat, némi szerencsével ráakadhat valamire, ami a maga kommersz mivoltában is érdeklődést kelthet.

A vámpíros filmekről ismert Scott Charles Stewart Légió című alkotása a fent lajstromozott paraméterekhez igazítva nem tűnhet rossz választásnak. A szereplőgárdától és a stáblistától, hogy úgy mondjam, nem szakad be az asztal – talán a büfé tulajdonosát alakító Dennis Quaid a legnagyobb név rajta –, de a producerek orra elé nyomott szinopszisból akár egy valódi filmes csemege is kialakulhatott volna.

Aki meg szeretné tekinteni ezt a mozit, innentől ugorjon át néhány bekezdést, mert el fogom mondani, mi az a végzetes csáberő, ami ebből a produkcióból az első képkockája megtekintése előtt szirénhanggal hívogat. Nem többről és nem is kevesebbről van szó, mint hogy az úristen az özönvíz után másodszor is csalódik az emberiségben, és elhatározza, leküldi a Földre az angyalait, hogy egy silányabb videojáték mintájára irtsanak ki mindenkit, akinek neve az anyakönyvekben szerepel. A felelősségteljes megbízást Mihály (Paul Bettany) arkangyal kapja meg, de ő a földre pottyanása után rögtön parancsmegtagadóvá válik. Az Úr ekkor részben a saját kezébe veszi a dolgok irányítását, és mindamellett, hogy megzombisítja a gyöngébb szellemi immunrendszerrel felvértezetteket, Mihály kiiktatására leküldi a Földre a teljesen lojális Gábrielt.

Eddig a pillanatig a film maga a vizualitásba ágyazott ígéret. Az sem rossz forgatókönyvírói húzás, hogy a cselekmény ezután egy sivatagi gyorsbüfés benzinkút környékén szövődik, mert ezeket a helyeket az akkor még víg kedvében leledző isten is thrillerek díszletéül teremtette.

A lepukkant gyorskajáldában a körülményekhez képest nagy a forgalom. A tulaj (Dennis Quaid) az öreg tévét babrálja, a fia megpróbálja megjavítanak annak a háromtagú családnak a kocsiját, akik röviddel előbb éppen ezen a helyen robbantak le, de odatéved egy afroamerikai fiú is, vagyis a tulajjal és a fiúval együtt vannak vagy nyolcan, ami bár nem egy misztikus szám, de útszéli büfé viszonylatában tömegnek számít. Fontos tény az is, hogy a tulaj fia szerelmes a nyolchónapos terhes büféskislányba, pedig a lány nem is tőle várja a gyereket. Ennek később még jelentősége lesz. Aztán megérkezik a végítélet, mégpedig egy öreg, járókeretes néni képében, akiről a fene se gondolná, hogy egyszer csak átvedlik démonná, és őrjítő pusztításba kezd. Ha az afroamerikai fiúnál merő véletlenségből nincs egy stukker, amivel a nyanyát kinyírhatja, a sztori anélkül ér véget, hogy Mihály megérkezhetne Los Angelesből.

De az öreg hölgyet kinyuvasztják, és ezzel szinte egy időben berobog a színre az állig fölfegyverkezett Mihály (rögtön a földre érkezése után amolyan terminátoros módszerrel meglátogatott egy fegyverüzletet), és innentől a baljós előjelekkel, sejtésekkel és misztikummal indító mozi nagy hirtelen átalakul zombimészárszékké. Az Úr által megszállt és élőhalottakká lett emberek ugyanazzal a technikával próbálják bevenni a büfét, ahogy a törökök annak idején Eger várát. A céljuk csupán az, hogy a büféskislány születendő gyermekét lehetőleg még a világra jötte előtt meggyilkolják, mert Mihály jövendölése szerint tőle függ az emberiség fennmaradása. A vége természetesen happy end, meg egy teljesen elrontott, silány moziélmény.

Ugyanaz a baj ezzel a produkcióval, mint az utóbbi időben gombamód szaporodó zombis-apokaliptikus mozik nagy többségével: létrehozóik olyannyira bíznak a naturalizmusba ágyazott látványban, hogy semmit sem bíznak a nézőre. Mindent megkapunk előmelegítetten, ráadásul ugyanazokból az összetevőkből, amelyeket már az unalomig ismerünk. A műfajban jeleskedő rendezők teljesen megelégednek a közepes alattival jegyzett forgatókönyvekkel, mert tudják, a többit elvégzi majd az After Effects. Mítoszteremtés és összetett szimbolikájú képi világ egyszerűen nem jöhet számításba – talán a Szárnyas fejvadász volt az utolsó markáns példa erre, mert abban a moziban még a folyton szakadó esőnek is többletjelentése volt.

A műfaj megszámlálhatatlan konkurens alkotásával olyan sok helyen kerül párhuzamba a Légió, hogy nincs értelme további példák után kutatni. Aki megelégszik a sablonokból és panelekből összeábdált filmekkel, biztosan más véleményen van, de az igényesebbeknek ez a mozi csak egy elszalasztott lehetőség. Nézőként sem éri meg kapkodni utána.

Légió (Legion) színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 100 perc, 2010. Rendező: Scott Charles Stewart. Szereplők: Paul Bettany (Mihály), Willa Holland (Audrey Anderson), Adrianne Palicki (Charlie), Kevin Durand (Gábriel), Kate Walsh (Sandra Anderson), Dennis Quaid (Bob), Lucas Black (Jeep Hanson). Értékelés: 2

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: